Nem díjazza az állam, ha valaki házi vízművet épít

D MTZ20140917018
2015.12.07. 12:12
Családi otthonteremtési kedvezményt vett volna igénybe László és családja. Minden előfeltételnek megfeleltek, mégis búcsút mondhatnak a támogatásnak, mert közművesített víz helyett a meglévő fúrt kút és egy házi vízmű segítségével lenne a házukban víz.

„A kormány mindenhol azt hirdeti, hogy támogatja a fiatalok építkezését. Ennek ellenére pont mi szenvedünk hátrányos megkülönböztetést” – írta egyik olvasónk. László egy külterületi ingatlan építéséhez szerette volna felhasználni a családi otthonteremtési kedvezményt, a csokot, 2,2 millió forintot igényelt. Minden előfeltétel (önerő, hitel, energiai minősítés, értékbecslés, költségvetés) rendben volt, az igényelt összeget mégsem kapták meg, arra hivatkozva, hogy a házhoz nem tartozik majd vezetékes ivóvíz.

Valóban, Lászlóék nem tervezték, hogy bekötnék a vezetékes vizet, hiszen az ingatlanon már van egy fúrt kút, és egy házi vízmű segítségével nyernék majd az ivóvizet, hogy az vastalanított, arzéntalanított és az előírások szerinti vízmintával igazolt minőségű legyen. László természetesen nem valamilyen buheramegoldást szeretne, a házi vízműrendszerhez szükséges átalakításokra a szakhatóság is kiadta az építési engedélyt. 

„Nyilván nekünk is fontos, hogy legyen ivóvizünk, hiszen családdal költözünk oda, és életvitelszerűen használjuk a házat, így a beköltözés előfeltétele, hogy ivóvizet tudjak szolgáltatni a fúrt kúttal és a házi vízművel.  Vagyis az ivóvíz minősége még jobb is lesz, mint egy közművesített vezetékrendszer esetén" – magyarázta az Indexnek a családfő. Az ingatlan egyébként nem a világvégén van, hanem Lajosmizse mellett, az M5-ös autópályához közel, egy tanyán. Ha vezetékes ivóvizet építenének ki, akkor az legalább 30 millió forintjába kerülne a családnak. 

Lászlóék természetesen úgy építkeznek, hogy minden előírásnak megfeleljenek, másképpen nem is kapnák meg a használatbavételi engedélyt. Márpedig ahhoz nincs szükség közművesített vízre.

Felelős műszaki vezetőnek kell igazolnia a szennyvíztározó vízzárósságát, a fúrt kút vizéről akkreditált laboratóriumnak kell igazolnia, hogy emberi fogyasztásra alkalmas, meg kell lennie a vízjogi engedélynek a fúrt kút üzemeltetéséhez, és más egyéb feltételeknek kell megfelelniük, ezeknek pedig László és családja eleget tesz. Ezért sem értik, hogy a bank miért utasította el az otthonteremtési kedvezményt csak amiatt, mert nincs közművesített víz. Pontosabban, értik az elutasítás okát, a jogszabály ugyanis ehhez is köti a támogatást, de az szerintük hátrányosan különbözteti meg őket más igénylőktől.

A bank azzal utasította el Lászlóék kérelmét, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium állásfoglalása szerint az az ingatlan, amiben nincs közművesített ivóvíz, komfort nélkülinek számít.