Sámuel, Hajna
12 °C
23 °C

Tinédzserek vertek össze három hajléktalant Debrecenben

2015.12.10. 14:15 Módosítva: 2015-12-10 14:18:47

A rendőrség egy 12 éves lányt, egy 13, egy 16 és egy 18 éves fiút gyanúsít azzal, hogy hétfő este összevertek három hajléktalant Debrecenben. A megyei rendőrség sajtóreferense az MTI-vel azt közölte, hogy az ügyben életveszélyt okozó testi sértés, súlyos testi sértés és rablás gyanúja miatt indult eljárás.

A rendőrséget hétfőn este egy nő értesítette arról, hogy a négy fiatal a Jerikó utcában leütött egy férfit, a járőrök azonban a sérültet nem, csak a bántalmazás nyomait találták meg a helyszínen. Nem sokkal később egy újabb bejelentés érkezett, miszerint egy férfi, akihez mentőt hívtak, bement a debreceni tűzoltóságra segítséget kérni. A rendőrség végül kiderítette, hogy három hajléktalant bántalmaztak aznap este, a Dehir.hu szerint egyiküktől pedig az óráját is elvették. A három férfit beszállították a kórházba.

A rendőrség forró nyomon kezdte meg a nyomozást, így kapták el a tinédzsereket, akiket gyanúsítottként kihallgattak. Négyük közül a 16 éves debreceni fiút vették csak őrizetbe és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.