Előd
7 °C
16 °C

Az első generációs értelmiségi találkozása a második generációs kormányablakkal

i.gif
2015.12.11. 06:22
A forgalmi, jogosítvány sok fontos irat,
a beszerzése mind az emberre marad.
Még sok dolog lehet, de nekem elég ennyi,
a kormányablak munkája biztosan nem semmi.

Kovács Katalin: Mi is az a kormányablak? – részlet

Életemben először eljutottam egy kormányablakba.

Sajnos 17-18 évesen kimaradt a jogosítvány megszerzése, később legalább egyszer felmerült évente, hogy jó lenne; majd az összeget végül nem volt szívem erre költeni, inkább belefolyt az aktuális nyaralásba. Mióta az Indexnél dolgozom, már sűrűbben jutott eszembe, például, amikor egy vidéki riporthoz olyan fotóst kell választanom, akinek van jogosítványa. Aztán végre elhatároztam, és néhány nappal kevesebb mint két év alatt össze is hoztam. Az utolsó napra feltettem mindent: elmentem elsősegélyre, aztán a közlekedési felügyelőségre, végül a legközelebbi kormányablakba, hogy pontot tegyek az ügyintézés végére.

A XI. kerületi kormányablak az Új Buda Centerben, a Tescóval szemben működik, egyszerre maximum három ügyintézővel. Akik − tegyük hozzá gyorsan az elején − kifejezetten kedvesek voltak. Cserébe tökéletesen érthetetlen, amit csináltak.

Okmányirodai funkciókkal rendelkező, „második generációs” kormányablak

Felkészültem, hogy nem lesz egyszerű menet, ahogy egyik hivatalos ügyintézés sem az, de azért itt valami egészen speciális dologgal találkoztam.

Vártam már egy ideje, amikor láttam, hogy az egyik ügyfél a procedúra fizetéses részéhez érkezett, ahol választhatott: bankkártyával fizet, vagy készpénzes, így csekket kap. A férfi az utóbbit választotta, így kapott egy csekket, az ügyintéző pedig elmagyarázta neki, hogy ha itt kimegy, jobbra fordul, elmegy egy hasonlóan nagy bejáratig, ahol megint jobbra, ott fogja találni bal oldalon a postát. Ha befizette, jöjjön vissza, és befejezik az ügyintézést.

Teljesen normális dolog, van olyan kormányablak, ahol nincs házipénztár, elküldik hát a postára az ügyfelet, majd − ahogy oldalukon is írják − az ügyintéző az illeték befizetését követően soron kívül fogadja az ügyfelet.

Na de mit jelent a gyakorlatban a soron kívüli fogadás?

Azt, hogy az ügyintéző megvárta a postára küldött ügyfelet: addig nem fogadott újat. Tehát: ültek a várakozó ügyfelek (a mellettem ülő hölgy például kereken másfél órája), velük, velünk szemben pedig az ügyintéző, aki arra várt, hogy az ügyfél felálljon, összeszedje a kis holmijait, elinduljon a posta felé, ott számot húzzon, kivárja a sorát, elintézze a befizetést, visszajöjjön, és visszaüljön az asztalhoz.

A legmeredekebb mozdulat az volt, amikor úgy a tizedik, semmittevéssel töltött percben a később aláírandó papírokat kezdte az ügyintéző rendezgetni az asztalon, hogy a majd valamikor visszaérő ügyfélnek kézre essenek az aláíráshoz.

Először természetesen azt gondoltam, hogy én értek félre valamit, így bátortalanul megszólítottam a mellettem ülő hölgyet, hogy jól látom-e azt, ami történik. Azt mondta igen, másfél órája ül itt, ez a menet. Ez öntött belém némi bátorságot, így felálltam, az egyik ügyintézőhöz léptem, és megkérdeztem:

Hölgyem, jól látom, hogy mi itt mindannyian, önnel együtt arra várunk, hogy valaki visszaérjen a postáról egy csekkel?

A válasz kedves volt, de rövid:

Igen.

Mivel véletlenül láttam, hogy jogosítványt intéz az úr − aki talán épp abban a pillanatban találta meg a postát −, így megkérdeztem, nem kaphatnak-e egy csekket addig is azok, akik ezt intéznék, hogy később már ne kelljen ezzel rabolni egymás idejét. A válasz azonban az eddigi jeleneten is túltett:

Sajnos nem. Ilyen a rendszer. Nem vállalom a felelősséget.

Mivel további párbeszédre nem volt lehetőség, nem derült ki, milyen többtonnás felelősség az, ami a vállukat nyomja akkor, amikor csak egy csekket kellene adniuk. Mert vagy visszajön az illető, vagy nem. Ha nem kerül sorra, akkor majd jön másnap, a csekk legalább már el van intézve. Ha meg soha nem látják azt az embert, akkor mi van? Az összes üres csekkel el kell számolniuk? Tökéletesen érthetetlen.

Ennek a félelmetes ügyintézési sebességnek köszönhetően a hatig nyitva tartó kormányablak már kicsivel öt előtt lezárta a sorszám-automatát, hiszen nyilván látták: ezzel a kb. 5 várakozóval soha nem fognak végezni. Végül egy kicsivel több mint egy óra után sorra kerültem, és könnyedén elintéztünk mindent, mivel én kártyával fizettem. Mindenkinek ajánlom a bankkártyát!

A kormányablakokat népszerűsítő kínos webes sorozatról itt írtunk bővebben. És nézze, a kormány szerint hogyan zajlott az ügyfelek fent leírt napja: