Vádat emeltek a gyermekét megölő anya ellen

2015.12.22. 10:00

Vádat emelt a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség egy 42 éves nő ellen, aki megölte 8 éves kislányát ez év április 2-án Tatán, írja az MTI. A főügyészség életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta az ügyben.

Az egész történetről  ebben a cikkünkben írtunk részletesen .

A közlemény szerint a gyermek 2007-ben született, a szülők nem éltek együtt. A kislányt eleinte az anyja nevelte, akinek 2010-től alkoholproblémái voltak, ezért rendszeressé váltak a szülők között a gyermek elhelyezésével kapcsolatos konfliktusok. A 2013-as gyermekelhelyezési perben abban állapodtak meg, hogy a gyermek az anyjával marad, ennek ellenére a kislány az apjával élt. A szülők az idén márciusban megbeszélték, hogy a gyerek az anyjával tölti a tavaszi szünet öt napját, ezért április 2-án az apa a nőnél hagyta őt Tatabányán.

A nő a kislánnyal együtt taxival egy tatai panzióba ment, ahol egy beszélgetésből megtudta, hogy a gyerek az apja feleségét anyunak szólítja, és azt is, hogy a férfi a családjával és a kislánnyal korábban akar Németországba költözni, mint amiről őt előzetesen tájékoztatta. A vád szerint a nő este nyugtatókat szedett be és alkoholt ivott, majd elhatározta, hogy megöli a kislányát. Egy 9 centiméter pengehosszúságú késsel többször megszúrta a gyermeket, aki életét vesztette - írták a közleményben. A főügyészség a nő ellen tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport