Megmondjuk, milyen számokkal nem nyerhet a lottón

2015.12.23. 06:44
Ha egész évben nem lottózott, mikor máskor tenné meg? Most eláruljuk a nyerőszámokat, csak szépen írja majd rá a szelvényre ezeket, és lesz néhány jó éve. Fontos viszont, hogy ha olvassa ezt a cikket, semmiképpen ne árulja el másoknak, mit olvasott benne. Mert kinek áll érdekében, hogy egyszerre több százezer ötös legyen.

Túl könnyű lenne persze, ha most ideírnánk az öt nyerőszámot. Nem. Inkább azokat a számokat írjuk meg, amikkel jobb, ha óvatosan bánik.

Kezdjük rögtön a legegyszerűbb kombinációval. Miért is ne írná rá a szelvényre azt, hogy

1, 2, 3, 4, 5?

Igen, jól tudja. Pont ugyanakkora a valószínűsége, hogy ezt az öt számot húzzák ki, mintha az anyukája, a kislánya, a menye vagy a Zámbó Jimmy születési dátumából kombinált számokat játszaná meg. Az 1-2-3-4-5 legalább akkora eséllyel indul a nyereményért, mint a 

másik 43 949 267 variáció.

Arra a azért figyelmeztetnénk, hogy valószínűleg nem egyedül ön látta a Valami Amerikát, ahol ezek a számok bejöttek. Tuti információink vannak arról, hogy minden héten emberek tömegei próbálkoznak ezzel a számsorral. Ezért tehát azt kívánjuk, soha ne jöjjön be az 1-2-3-4-5, mert akkor százakkal vagy ezrekkel kellene osztoznia a főnyereményen.

Pontos statisztikákkal rendelkezünk arról is, mik ezen kívül a leggyakrabban megjátszott számok:

  • 3 (a magyar igazság, a háromkirályok és a Szentháromság)
  • 7 (vezér, törpe, gonosz, főbűn, a bő- és a szűk esztendők, és ugye a Szaturnusz, mint sorsbolygó, vagy valami ilyesmi)
  • 13 (hahaha, péntek)
  • 21 (nem kérek több lapot)
  • 66 (a számmisztikában ez az egyetemes öröm száma, még jó, hogy a 666 nem fér rá a szelvényre)
  • 77 (sokkal jobb, mint a 7)

Ahogy a befektetéseknél a múltban elért hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeni eredményekre, úgy a lottónál sem mondanánk tuti tippnek azt az öt számot, amit 1957 óta eddig legtöbbször húztak ki:

3, 75, 77, 66, 69

Vesse csak össze a leggyakoribb nyerőszámokat a leggyakrabban megjátszott számokkal! Ugye látja az összefüggést?

Hogy közelítsünk cikkünk célja felé, most nézzük meg, melyik az az öt szám, amit az elmúlt 57 évben a legritkábban húzták ki:  

88, 63, 87, 5, 89

Egyre közelebb vagyunk a megfejtéshez. Hallott már a hideg-meleg számok elméletéről? Egyszerű! Csak azokat a számokat érdemes megjátszani, amiket régóta nem húztak ki  - ezek volnának a hideg számok. A meleg számok meg azok, amelyek hajlamosabbak nyerőkombinációt alkotni.

Tíz év alatt 19 lottómilliárdos

2006. január 1. és 2015. október 30. között 19 magyar lett lottómilliárdos. Ebben az időszakban a legmagasabb nyereményösszeg idén májusban volt, ami egyben minden idők 2. legmagasabb lottónyereménye is, 5 milliárd forint volt (az abszolút rekord 2003 novemberében volt, amikor 5,1 milliárd forintot fizettek ki).  Míg az Egyesült Államokban törvény kötelezi a lottónyertest arra, hogy kiálljon a nyilvánosság elé, Magyarországon lehetőség van a teljes anonimitásra, és ezzel a legtöbben élnek is. A nyertesekről a következő dolgokat tudjuk: 

  • szinte mindegyik nyertes hosszabb ideje, de van, aki már évtizedek óta rendszeresen játszik azzal a játékkal, aminek a főnyereményét megnyerte
  • a nagynyertesek főleg állandó számokkal játszanak, de néhányan gépi játékokkal nyertek.
  • van olyan játékos, aki már többször is nyert nagyobb összeget.

Ezzel kapcsolatban azért mindig tartsa szem előtt a matematikai valószínűség-számítás egyik alaptételét, amit a jó öreg Pascal már 1654-ben megfogalmazott. Nevezetesen azt, hogy egy (rulett) golyónak nincs emlékezete. Lehet, hogy egymás után tízszer húzzák ki a 3-as számot vagy a rulettgolyó 29-szer egymás után a piroson áll meg, de a következő kimenetel ettől mindig teljesen független eseménynek számít.

Ha elege van már a sok számból, matematikából meg valószínűségből. Mondunk ezért egy tényleg biztos dolgot a lottónyereményről: akkor biztos nem fog nyerni, ha nem vesz lottót.

Nos ez már bőven elegendő információ volt ahhoz, hogy kitalálja a nyerőszámokat.  Ezután már csak egy dolga lesz: 

Készüljön fel lélekben előre, hogy meg fogja nyerni a főnyereményt

Nem lesz könnyű. A legtöbb ember ezt az érzést valódi sokként, szinte ájulásközeli állapotként éli meg. A Lottón nyertem - A magyar lottómilliárdos igaz története című műben ezt olvashatjuk: 

A tévé elé rogytam és zúgni kezdett a fejem, sírtam, hörögtem, nevettem és jajveszékeltem. Ez leírhatatlan érzés, ijesztően súlyos és fullasztó.

Persze a 2005-ben megjelent könyvnél is mindenkit az érdekelt, vajon a titokzatos szerző tényleg nyert néhány milliárdot a lottón, vagy ez csak az írói fantázia terméke.

Biztos sokat hallott már olyan littómilliárdosokról, akik hajléktalanként, alkoholistaként vagy öngyilkosként végezték. Van egy megnyugtató hírünk: a lottónyertesek sem nem boldogabbak, sem nem boldogtalanabbak az átlagnál. Legalábbis ez szűrhető le két egymásnak ellentmondó külföldi felmérésből. Az egyiket 1978-ban végezték. Eszerint  a lottónyertesek „boldogságszintje” nem sokban különbözött a lottón nem nyert szomszédjaik, sőt még a nemrégiben baleset miatt tartós fogyatékossággal kényszerülni élőkétől sem. Ez a kutatás azonban egy mindössze 22 fős mintán alapult. Egy 2001-es felmérésben 9000 véletlenszerűen kiválasztott ember vizsgálat során viszont az derült ki, hogy akik korábban váratlanul nagyobb  pénzösszeghez jutottak, bizony szignifikánsan jobban érzik magukat a bőrükben, mint kevésbé szerencsés sorstársaik.