Megvásárolható kamudíjjal büszkélkedett a Pécsi Egyetem rektora

2015.12.23. 07:37
Rangos nemzetközi elismerésként jelentette be a napokban a Pécsi Tudományegyetem: Bódis József rektor Oxfordban átvehette a Europe Business Assembly nevű szervezet „Legjobb regionális egyetem” díját, amellyel elsőként ismertek el magyar egyetemet. Az intézmény mellett maga Bódis is megkapta az „Év legjobb vezetője” címet. Az EBA-díj szépséghibája, hogy valójában egy olyan üzleti vállalkozás áll mögötte, amelynek semmi köze az oxfordi egyetemekhez, és pénzért adja a díjait. Pécs 1,6 milliót fizetett, hogy tagja legyen a szervezet által kínált „elitklubnak”, de a rektor szerint így is jól jártak.

Ezt a díjat korábban még sosem kapta meg magyar felsőoktatási intézmény.

Így tálalta néhány napja az intézmény honlapja az örömhírt:, hogy az Oxford Europe Business Assembly (EBA) Pécsnek ítélte oda a „Legjobb regionális egyetem” díját. 

oxford dij gala 580
Fotó: PTE

A december 15-én tartott díjátadó gálára Oxfordba utazott Bódis József rektor is, aki személyes elismerésben is részesült. A tudományos és felsőoktatási szektorban tevékenykedő intézményvezetők között ő lett az év vezetője.

A pte.hu szerint az EBA díjátadó eseményeit az egész Egyesült Királyságban figyelemmel kísérik, az ünnepi gálaest pedig jelentős nemzetközi érdeklődésre tart számot, hiszen „az idén közel 30 országból érkeztek résztvevők, továbbá az elmúlt 15 évben nemzetközileg is elismert branddé vált a szervezet számos kezdeményezése”.

Két éve, amikor Szerbiában és több dél-szláv államban hirtelen megszaporodtak az egyetemek, valamint cégek, sőt kétes hírű üzletemberek és politikusok EBA-díjai a szarajevói és belgrádi oknyomozó újságírók (CIN-Center for Investigative Reporting in Sarajevo and Belgrade)

utánajártak a díjesőnek, és kiderítették, hogy valójában egy jól menő vállalkozás adja az elismeréseket.

A CIN honlapján olvasható 2013-as publikáció szerint hosszas kutatás után sikerült bebizonyítani, hogy az EBA egy 2000 óta működő üzleti vállalkozás, amelyet egy bizonyos Ivan Szavvov nevű ukrán állampolgár alapított. Az Oxfordban végzett Szavvov tulajdonosként és igazgató-helyettesként áll a szervezet mögött, amely Oxfordban és Nyugat-Európa különböző városaiban évente számos alkalommal tart jól megkoreografált díjátadó ceremóniákat, amelyekre Ázsiából, Kelet-Európából és a világ más tájairól is érkeznek a kitüntetettek. A CIN riporterei hosszú ideig hiába próbálták felvenni a kapcsolatot a szervezet képviselőivel, a honlapon megadott számon nem tudták elérni az EBA egyetlen felelős vezetőjét sem.

Több ezer eurót fizettek, hogy megkapják

A szerb díjazottakról közben kiderült, hogy mindenkinek fizetnie kellett a hangzatos nevű elismerésekért. A belgrádi polgármesternek például 11 ezer eurójába került az „Év menedzsere” kitüntetés, de fizetett az egyik városi víz- és csatornázási cég igazgatója, valamint a szerb szénenergiai vállalt menedzsmentje is. Mások azt is elmondták, hogy a magán- vagy állami cégek, egyetemek, kórházak által fizetett több ezer eurós költségből mennyit kellett a díjak legyártására és mennyit a szállásköltségekre fordítani.

Néhány éve egy osztrák kutató is felfigyelt arra, hogy még egy egészen szerény balkáni magánegyetemnek is jutott az oxfordi kitüntetésekből. A grazi egyetemen dolgozó Florian Bieber ezért utánanézett az adományozónak. Az EBA Club of the Rectors of Europe (Európai Rektorok Klubja) – ahova a most díjazott pécsi Bódis rektor is bekerült – elnökéről, Wil Goodheerről ki is derítette, hogy az életrajzában feltűntetett International University of Vienna (Bécsi Nemzetközi Egyetem), amelynek ő a rektora, még saját weboldallal sem rendelkezik, és az osztrák egyetemek listáján sem szerepel.

A CIN által megszólaltatott díjazottak elmondásából az rajzolódott ki, hogy rendszerint

maga az EBA jelentkezett be a kiszemelteknél azzal, hogy hosszabb ideje követték munkásságukat, és a több nemzetközi összehasonlítás alapján úgy döntöttek, hogy az illetők díjat érdemelnek bizonyos kategóriában.
 
 

És ha már kiérdemelték a legjobbnak járó elismerést, át is vehetnének egy exkluzív átadó ünnepségen. Az EBA az elismerő szavak mellé új nemzetközi kapcsolatrendszert, üzleti előnyöket, sőt a világpiacra való belépést is ígért a felterjesztetteknek. Akiknek tetszett az ajánlat, néhány héten belül utazhatott is a ceremóniára.

Egybevágott a pécsi célokkal

A Pécsi Tudományegyetemet október 16-án kereste meg az EBA. Ezt a rektor maga erősítette meg az Indexnek. Bódis József elmondta, hogy ő személy szerint nem ismerte korábban a szervezetet, és bár az nem derült ki, hogy kijelölte a „Legjobb regionális egyetem” díjra a PTE-t, kollégái utánanéztek a levelet küldő szervezetnek, és meggyőződtek róla, hogy komoly promóciós lehetőségek rejlenek a nominációban.

A PTE vezetésének az tetszett különösen, hogy az EBA innovatív módon akarja megtalálni az üzleti világ felé a kapcsolatokat és segít kiépíteni az ehhez szükséges partnerséget. Ez egybevág Pécs célkitűzéseivel, hogy a nemzetközi kapcsolatok építésével 5 év alatt megduplázzák a külföldi diákok számát.

Tarrósy István az egyetem külügyi igazgatóságának vezetője leszögezte, nem tartják lejáratódott szervezetnek az EBÁ-t. Mint mondta, mérlegelték a nevezést, hiszen 2015-ben hasonló díjat kaptak további, a régiójukban komoly intézmények, mint például az olasz Bresciai Egyetem, az argentin Rio Negro Nemzeti Egyetem, vagy a jordániai University of Jordan.

A külügyi igazgató azt mondta, a díjért magáért nem fizettek, de tény, hogy ezzel az elismeréssel bekerültek egy klubba, amelyben a promóciót az EBA vállalta magára.

A Legjobb regionális egyetem díjat 5 évig, december 15-től, az oxfordi ünnepségtől 2020-ig használhatják Pécsen. Az EBA-tagságért egyfajta regisztrációs díjat kellett leróni, összesen mintegy 1,6 millió forintot.

A Pécsi Tudományegyetem 2017-ben alapításának 650. évfordulóját ünnepli, amikor is többek között az EBA egyik nemzetközi rendezvényét is Pécsre kívánják hozni.