Sámuel, Hajna
12 °C
23 °C

Három lépcsőben nő minden oktató bére a felsőoktatásban

2015.12.28. 16:38 Módosítva: 2015-12-28 16:38:27
A kormány döntése értelmében három lépcsőben a teljes oktatói-kutatói kör bére nő a felsőoktatásban, első lépésként 2016 januárjától 15 százalékkal, írja az MTI.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a kormány döntését ismertetve november elején elmondta: a januári 15 százalékos növelést 2017-ben és 2018-ban is 5-5 százalékos béremelés követi. Összességében - a korábbi emelést alapul véve - így 27 százalékos növekedésre számíthatnak a felsőoktatásban dolgozó oktatók-kutatók.

Palkovics László felsőoktatási államtitkár tájékoztatása szerint a bértábla rendezésének költsége három évre 15,2 milliárd forint, ezt teljes egészében a költségvetés állja. 2015. októberi adatok szerint mintegy 15 ezer oktatót és ezen belül 1800 kutatót érint a bérek rendezése.

Az egyetemi tanárok bére 2015-ben 437 300 forint, ez 2016 januárjában 503 ezer forintra, 2017 januárjában 528 ezerre nő, és a 2018-as emeléssel eléri az 554 ezer forintot. Adjunktusok esetében a mostani 218 ezer forintos bér 251 ezerre, majd 2017-ben 264 ezerre, 2018-ban 277 ezerre nő. A tanársegédeknél a 174 900 forint 201 ezerre, 2017-ben 211 ezerre, majd 2018-ban 221 ezer forintra emelkedik.

A felsőoktatási államtitkár elmondta, hogy a nem oktatói kör számára 150 ezer forintos bérminimumot határoztak meg, amelyet az intézmények gazdálkodnak ki. Ez a teljes rendszer szintjén 5 milliárdot jelent, ami a felsőoktatási költségvetés 1 százaléka.

Egyetemi oktatók korábban nyílt levélben tiltakoztak a fizetésemelés mikéntje ellen, a részleteket korábbi cikkünkben olvashatja.