Véresre verték a magyar rendőrök, hivatalosan semmi sem történt

GettyImages-488478212
2015.12.31. 13:12
  • Szeptember 16-án magyar rendőrök véresre verték gumibottal egy lengyel újságíró fejét a szerb határnál, majd előállították.
  • Azt mondták neki, azért, mert rátámadt egy magyar rendőrre, és mert illegálisan lépte át a határt. Jacek Tacik lengyel köztévés riporter egyiket sem követte el.
  • Három hónappal később, december végén kapta kézhez az eljárást megszüntető határozatot. Mármint az eljárás ellene folyt, nem az őt megverő rendőrök ellen.
  • Tacik annyira felháborodott a levél tartalmán, hogy nyílt választ írt a magyar rendőrségnek címezve, szövegében rendőri hibák és törvénytelenségeket sorol fel. Például olyasmit idéznek a vallomásából, amit ő nem is mondott.

Több mint három hónap telt el azóta, hogy a menekültválságról tudósító Jacek Tacik lengyel újságírót Horgosnál a magyar rendőrök megverték, megbilincselték, előállítottak és Szegeden egy fogda cellájába zárták, miközben nem hagyták neki, hogy felvegye a kapcsolatot országa nagykövetségével. A rendőri túlkapások híre gyorsan bejárta a világsajtót, az EBESZ pedig elítélte a történteket és felszólította Orbán Viktort, hogy „utasítsa a hatóságokat a közügyekről tudósító újságírók jogainak tiszteletben tartására, és biztonságuk szavatolására”.

Tacik pár nappal ezelőtt, december végén levelet kapott a magyar rendőrségtől, melynek elolvasása után világos lett számára: a jogait Magyarországon továbbra sem tartják tiszteletben. Ez persze kevéssé lephette meg azt követően, hogy az incidens után az egyik rendőr Tacik szerint arról beszélt neki:

Önt Magyarországon vettük őrizetbe, nem Európában!

Tacik saját honlapján írt nyílt választ a rendőrség levelére, melyből a korábbiaknál is felháborítóbb kép bontakozik ki 2015 botrányos magyarországi újságíróveréséről.

Szakszerűen, túlzások nélkül verték be a fejét

Szeptember 16-én a teljes nemzetközi média ott volt a szerb határnál, amikor elszabadultak az indulatok. Előző nap a magyar hatóságok elkészültek a határkerítéssel és a hírhedt Mad Max-vagon helyére tolásával lezárták a menekültek előtt a határt. Amikor pedig a szerb oldalon feltorlódott, kétségbeesett menekültek összecsaptak a rendőrsorfallal, a gumibotozásból, ütésekből a nemzetközi média képviselőinek is jutott. A történtekről az incidensbe keveredett újságírók, illetve a magyar kormány képviselői egészen máshogyan számoltak be.

Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint az újságíróknak saját biztonságuk érdekében semmi keresnivalójuk nem lett volna ott, és állítása szerint meglepte, hogy a média mégis jelen volt az első sorokban a röszkei eseményeknél. A meglepődés már csak azért is érdekes, mert addigra már a nemzetközi média napok óta a szerb határon táborozott, Washingtontól Moszkváig élőben tudósítva a magyarországi történésekről. 

Kovács nem csak az újságírók felelőtlenségéről beszélt akkor, a különböző nemzetek stábjait, riportereit véresre verő magyar rendőröket is megvédte. Azt állította, hogy az intézkedő rendőröknek nem volt mérlegelési lehetőségük az adott helyzetben, hogy vajon ki a támadó és ki a média képviselője. Bakondi György miniszterelnöki főtanácsadó még ennél is tovább ment és kijelentette: a rendőrség törvényesen, szakszerűen, túlzások nélkül, szoros parancsnoki irányítás alatt látta el a feladatát. 

Az események egyik áldozata, Jacek Tacik december végén kapta kézhez az ellene folyó eljárást megszüntető, amúgy szeptember 18-i keltezésű határozatot (a levél szerint a határozat ellen a közléstől számított nyolc napon belül lehetett volna panaszt benyújtani). A határozatot magyarul és lengyelül is megkapta, és miután elolvasta, Tacik annyira felháborodott, hogy honlapján részletesen leírta, a hatóságok állításával szemben mi is történt vele (a teljes írás magyar fordítása a cikk végén, keretesben olvasható). 

Tacik visszaemlékezése szerint az egész úgy kezdődött, hogy egy migráns provokálni kezdte az egyik rendőrt. Ez a rendőr megpróbálta elkapni a migránst, ami nem sikerült, majd „egy másik rendőr követte őt, majd még újabbak és újabbak. Végül önök mind feléjük rohantak (ez megvan nekünk lefilmezve).

Kaotikusnak tűnt az egész, nem pedig szervezettnek. Hirtelen önök közül néhányan gumibotozni kezdték az újságírókat

– írta Tacik, szövegében a magyar rendőrséget megszólítva.

Tacik a lengyel köztévének, a TVP-nek (Telewizja Polska) tudósított riporterként az eseményekről. A történet szempontjából fontos: mindezt a határ szerb oldaláról tette. Bár sajtós mellény nem volt rajta, de bal kezében tartotta a lengyel tévé emblémájával ellátott mikrofont, és ott állt mellette az operatőre is. A világos bőrű, szőkésbarna hajú lengyel fiatalembert elég nehéz összetéveszteni közel-keleti, elkendőzött arcú, köveket dobáló zavargókkal – a magyar rendőröknek mégis sikerült, Tacik hiába kiabálta azt, hogy „press, press", vagyis hogy a sajtótól van, ő is kapott a gumibotozásból:

Folyt belőlem a vér és le voltam sokkolva. Láthatnak engem a fotón, amit Warren Richardson készített. Emlékeznek rá? Ő az az ausztrál fotós, akit önök közül néhányan megvertek, majd velem és egy szlovák újságíróval együtt letartóztattak.

Tacik erről a fotóról beszél:

wegry
Fotó: Warren Richardson

Nem léphetett kapcsolatba a követséggel sem

A lengyel riporter sebeit a helyszínen ellátták, ahol aztán a rendőröknek megmutatta az útlevelét és a sajtóigazolványát is, és próbálta elmagyarázni, mi történt. Eleinte együttérzőnek tűntek, Tacik azt hihette, segítenek neki a szerb oldalra visszajutni, hogy megkeresse operatőr kollégáját. Ehelyett a rendőrök megbilincselték és a magyar oldalra vitték át, majd pedig Szegedre. Tacikot

azzal vádolták, rátámadt egy rendőrre és illegálisan lépett be az országba – pedig a rendőrök támadtak rá, és a magyar oldalra is ők kényszerítették át.

Hasonló történt a szlovák Demník N újságírónőjével, Timea Beckkel is, akit gumibottal vertek végig és gyorskötözővel kötöztek meg, illetve a már említett ausztrál fotóssal, Warren Richardsonnal, akit a lábán és a mellkasán rúgtak meg. Tacik először egy szegedi kórházba került, ahol három fegyveres rendőr őrizte, mintha csak egy veszélyes bűnöző lenne, majd a szlovák és ausztrál kollégáival együtt fogdán találta magát.

Miközben ott, helyben azzal gyanúsították a lengyel, szlovák és ausztrál újságírókat, hogy ők támadtak rá a rendőrökre, az eset után kiadott hivatalos közleményben már csak „határzár tiltott átlépésének megalapozott gyanújáról" beszéltek, őrizetbe vétel helyett pedig csupán előállításról.

A rendőrség egy sajtóközleményben azt is visszautasította, hogy ők bárkit megvertek volna: „A rendőrség csak a hatályos jogszabályok alapján szükséges és arányos mértékben kényszerítőeszközöket alkalmazott egy (...) agresszív csoport tagjaival szemben", írták. Pedig nem csak Tacikék jutottak erre a sorsra: a szerb állami média, az RTS arról számolt be, stábjukat, egy operatőrt, egy hangmérnököt és riporternőt is megvertek a magyar rendőrök, a felszerelésüket pedig összetörték. Jordan Davis, a svájci RTS tudósítóját is véresre gumibotozták, pár nappal korábban pedig az AP munkatársát kényszerítették arra, hogy töröljön egy videófelvételt, melyen egyébként az látható, hogy magyar rendőrök kutyát uszítanak egy szír menekültre. Kovács Zoltán kormányszóvivő azt az esetet is tagadta.

A magyar hatóságok Szegeden sem tettek túl jó benyomást Tacikra. Beszámolója szerint végignézhette, hogyan alázzák meg a rendőrségen a menekülteket és kutatják át a személyes holmijukat, valamint végeznek kihallgatást vadidegenek, a többi előállított jelenlétében. A lengyel újságíró azt is hiába kérte, hadd lépjen kapcsolatba a követséggel, kérését nem teljesítették, sőt:

A lengyel főkonzult pedig, aki végül mégiscsak értesült a velem történtekről, több mint két órán keresztül váratták, mire beszélhetett az önök kollégájával. Ilyesmi korábban soha nem történt.

– folytatja Tacik. Ekkor hangzott el állítása szerint az a mondat is az egyik rendőr szájából, hogy a riportert Magyarországon vettek őrizetbe, nem pedig Európában, mintha Magyarország nem az EU és Európa része lenne. Az eljárás szakszerűtlenségét egyébként a másik oldalról az is remekül példázza, hogy mindeközben Taciktól elfelejtették elvenni a telefonját, így cellájából például posztolhatott Twitterjére:

Interjút kért Orbán Viktortól, nem kapott

Tacikot két órán át hallgatták ki, de állítja, a törvényi előírás ellenére sem kapott másolatot arról, hogy végül mi került a vallomásába. Meg is lepődött, amikor az eljárást megszüntető határozatban azt olvasta, véletlenül lépte át a határt:

Ez nem igaz. Én ilyet nem mondtam. Sőt, eleve az önök emberei kényszerítettek, hogy belépjek Magyarországra.

Az újságíró az Index rendelkezésére bocsátotta a levelet. Ebben az áll, azért indult Tacik ellen nyomozás, mert "2015. szeptember hó 16. napján 17 óra 28 perckor Röszke település külterületén több társával együtt Magyarország- Szerbia közötti határátkelőhelynél (Röszke II.) kialakult tömegzavargás résztvevőjeként a határzáron keresztül, jogosulatlanul Magyarország területére lépett. Nevezett személy a gyanúsítotti kihallgatása során előadta a TVP lengyel televízió riportereként folytatott tevékenységét, ennek során nem szándékosan lépett be Magyarország területére".

Az újságíró azonban a munkáját végezte, nem volt résztvevője a zavargásnak, de még csak nem is lépett jogosulatlanul, a határzáron keresztül Magyarországra: a „senki földjén" volt, ahol a menekültek is, és ott vetették rá magukat a magyar rendőrök, verték meg, majd vitték magukkal a magyar oldalra. A vallomásában pedig nem mondott olyat, hogy ő nem szándékosan lépett volna be az országba, hiszen világosan előadta, hogy a rendőrök kényszerítették rá.

Az eljárást azonban arra hivatkozva szüntette meg a szegedi rendőrkapitányság határzárral kapcsolatos ügyeket feldolgozó osztálya (bizony, már ilyen is van), hogy "tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett határzár tiltott átlépésének bűntettét kizárólag szándékosan lehet elkövetni", azonban Tacik esetében nincs olyan bizonyíték, ami azt igazolná, hogy ő a fentieket szándékosan követte el. Ezzel

az indoklással továbbra is az a baj, hogy Tacik egyáltalán volt tömegzavargás résztvevője, és még csak nem is lépte át a határzárat. Ha viszont a rendőrség ezt elismerné, rögtön vállalniuk kellene a felelősséget az újságíróval történtekért.

Tacik azonban kérdésünkre elmondta, nem perelte be a magyar rendőrséget a megverése és fogva tartása miatt (noha jók lennének az esélyei, korábban az Index jogellenesen bilincsbe vert, fogdára vitt tudósítója 400 ezer forint kártérítést kapott). Viszont interjút kért Orbán Viktortól – tekintve az Orbán-kormány számára kiemelten fontos lengyel viszonyt, a lengyel közmédia munkatársaként ez önmagában egyáltalán nem reménytelen próbálkozás –, ám azt a választ kapta, hogy a magyar kormányfő nem tud rá időt szakítani.

Tacik egy másik kérdésünkre válaszolva azt is elmondta, nem hiszi, hogy a lengyel kormány hivatalosan tiltakozott vagy magyarázatot követelt volna a magyar féltől a megverése miatt, de úgy tudja, a lengyel külügyminisztérium valamilyen módon szerepet játszott a történetben.

Az újságíró minden egyes állításáról, az azokban leírt eljárásbeli törvénytelenségekről, hibákról hivatalos kérdést küldtünk a rendőrségnek, melyet az ORFK az ügyben illetékes Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságnak továbbított. A válaszokat közölni fogjuk, amint megkapjuk.

Jacek Tacik válasza a magyar rendőröknek az eljárást megszüntető levélre

Kedves magyar rendőrség!

Most kaptam meg a levelüket, melyben közlik, megszüntették az ügyemben indított eljárást és vizsgálatot. Már több mint három hónap telt el azóta, hogy találkoztunk a határon Horgosnál, Szerbiában. Fejbe ütöttek, megbilincseltek, majd bevittek a szegedi rendőrállomásra. Önök azzal vádoltak meg engem, hogy rátámadtam az egyik rendőrükre, és illegálisan léptem át a határt. Most pedig azt írják, ezek egyike sem történt meg, és "véletlenül" léptem be az önök országába.

Szeptember 16-án a horgosi-röszkei határátkelőnél önök összecsaptak a migránsokkal, akik Magyarországra akartak jutni. Önök ok nélkül léptek fel erőszakosan, ütötték a férfiakat ugyanúgy, mint a nőket és a gyerekeket. Sőt: önök rátámadtak az eseményről tudósító külföldi újságírókra is.

Az a benyomásom, hogy önöknek vagy fogalmuk sincs arról, mi történt valójában, vagy nem is akarják megtudni.

1. Az egyik rendőrüket egy migráns provokálta, aki ezért megpróbálta elkapni őt, de nem sikerült. Egy másik rendőr követte őt, majd még újabbak és újabbak. Végül önök mind feléjük rohantak (ez megvan nekünk lefilmezve). Kaotikusnak tűnt az egész, nem pedig szervezettnek. Hirtelen önök közül néhányan gumibotozni kezdték az újságírókat.

2. Egy mikrofon volt a bal kezemben. Az operatőröm közvetlenül mellettem állt. Önök tudták, hogy egy tévécsatornától vagyunk, de ezt figyelmen kívül hagyták és megvertek engem.

3. Folyt belőlem a vér és le voltam sokkolva. Láthatnak engem a fotón, amit Warren Richardson készített. Emlékeznek rá? Ő az az ausztrál fotós, akit önök közül néhányan megvertek, majd velem és egy szlovák újságíróval együtt letartóztattak.

4. A kollégáik láttak el. Megmutattam nekik az útlevelemet és a sajtóigazolványomat, és elmagyaráztam, mi történt. Egészen együttérzőnek tűntek. Azt hittem, segítenek nekem visszajutni a határ szerb oldalára, hogy megtaláljam az operatőrömet. Ehelyett megbilincseltek és átkényszerítettek Magyarországra.

5. Azzal vádoltak, hogy megütöttem egy magyar rendőrt.

6. Órákat töltöttem egy szegedi kórházban. Tényleg három felfegyverzett rendőrt küldtek oda, hogy őrizzenek engem?

7. A szegedi rendőrállomáson láthattam, önök hogyan bántak a menekültekkel. Önök megalázták őket. Emlékszem egy öregemberre, cipő nélkül, megbilincselve, elcsigázva, amint egy zsúfolt szobában áll és éppen átvizsgálják a táskáját. Miért kellett mindannyiunk elé tárni az ő alsónadrágját és más személyes holmijait, és végighallgatnunk az ő kikérdezését?

8. Önök nem hagyták, hogy kapcsolatba lépjek a lengyel nagykövetséggel. A lengyel főkonzult pedig, aki végül mégiscsak értesült a velem történtekről, több mint két órán keresztül váratták, mire beszélhetett az önök kollégájával. Ilyesmi korábban soha nem történt.

9. Annak ellenére, hogy az egyik rendőrük azt mondta nekem, engem Magyarországon vettek őrizetbe, nem pedig Európában, szeretném kiemelni: Magyarország az Európai Unió tagja 2004 óta és emiatt továbbra is kötelessége betartani az európai törvényeket és normákat.

10. Több órán keresztül fogva tartottak. De elfelejtették elvenni a telefonomat. Sikerült kapcsolatba lépnem a munkahelyemmel és megírni Twitteren, hogy mi történik velem.

11. A kihallgatásom két órán át tartott. Önöket törvény kötelezte rá, hogy adjanak belőle (a kihallgatási jegyzőkönyvből) nekem egy másolatot, de ezt nem tették meg. Most pedig azt állítják a levelükben, hogy én azt mondtam, "véletlenül" léptem át a magyar határt. Ez nem igaz. Én ilyet nem mondtam. Sőt, eleve az önök emberei kényszerítettek, hogy belépjek Magyarországra.

Szeretném azt hinni, hogy a levelük tudáshiányról árulkodik, nem pedig rosszindulatról és arról, hogy megkísérelnek elmenekülni a törvénytelen akció felelőssége elől.

Tisztelettel,
Jacek Tacik