480 milliót csoportosítanak át méhnyakszűrésre

2016.01.05. 20:10

A kormány 480 millió forintot csoportosít át a védőnői méhnyakszűrés idei finanszírozására –olvasható a Magyar Közlöny kedden megjelent számában.

A határozat szerint a védőnői méhnyakszűrés idén jelentkező többletkiadásának fedezetére csoportosít át csaknem félmilliárd forintot a kabinet a gyógyító-megelőző ellátás céltartalékának terhére, írja az MTI.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) tavaly novemberben közölte, hogy folytatódik a védőnői méhnyakszűrési program, amelynek az a célja, hogy az érintett nők a lakóhelyükhöz közel, az alapellátás keretében érhessék el ezt a szűrővizsgálatot.

A program indulásától a védőnők segítségével csaknem 54 ezer nő vett részt vizsgálaton, és 1600 esetben fedeztek fel valamilyen kedvezőtlen elváltozást náluk. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal 2013-ban indította útjára azt az európai uniós programot, amely a védőnői méhnyakszűrést országossá terjesztette ki, célja pedig az, hogy a méhnyakrák okozta halálozás jelentősen csökkenjen Magyarországon. Ez októberben véget ért ugyan, de a program folytatódik, és azokon a településeken, ahol az ehhez szükséges képesítést a védőnő megszerezte, a szűrés zavartalanul folytatódhat.

A világ fejlett ipari országait tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adatai szerint Magyarország a fejlett világban listavezető rákhalálozásban – derült ki egy novemberben megjelent jelentésből, a részleteket korábbi cikkünkben olvashatja.