Hosszú Katinka a szabadság oszlopainak példaképe

2016.01.07. 11:08
Ahhoz képest, hogy onnan indultunk, hogy Hosszú Katinka nem akar a vizes vb arca lenni addig, amíg az úszószövetség komolyan nem veszi az úszók felkészülésének körülményeit, mostanra, minden bizonnyal akarata ellenére a komplett ellenzék arca lett a hazug, elnyomó kormány ellen kiálló ellenzéki hősként.

Hosszú Katinka tavaly év végén keményen nekiment a Magyar Úszó Szövetségnek, hosszan részletezve, hogy milyen hibákat követ el a szövetség, hogyan veszik semmibe a folyamatosan jól teljesítő sportolókat, hogyan spórolnak a felkészülésükön. Gyárfásék hirtelen kiosztottak néhány tízmillió forintot, hátha újra béke lesz, de Hosszú egy látványos sajtótájékoztatón tépte össze a szerződéstervezetet, mondván: pénzzel akarják betömni a száját, el akarják hallgattatni, ő nem pénzt kért, és nevetséges, hogy most egy összegben többet ajánlanak neki, mint amennyit a felkészülésére költöttek tavaly.

A részletekről itt olvashat többet. Ebben a cikkünkben azt próbáltuk összeszedni, hogyan ugrik rá a mindenkori ellenzék bárkire, aki konfliktusba kerül a mindenkori kormánnyal vagy azzal jó kapcsolatot ápoló szervezetekkel, jelen esetben az úszószövetséggel. Miután végignéztük, hogyan csináltak egy oligarcha hirdetőoszlopaiból a szólásszabadság oszlopait, most azt láthatjuk, hogyan csinálnak egy önmagáért, a jövő generációjának úszótehetségeiért kiálló sportolóból az elnyomó hatalom ellen hősiesen kiálló nemzeti (ellenzéki) hőst. Durvább esetben egy 2018-as ellenzéki miniszterelnök-jelöltet. 

Akik még nem gyártottak idióta Facebook-képeket, posztokat

A Jobbik egyelőre nem írt rá nagy, nemzeti színű betűkkel egy vizeskatinka képre valami magyaros idézetet, de a problémával foglalkozó cikkeket bőszen osztják Hosszú „Imádom Magyarországot” mondatával (Jobbik Ifjúsági Tagozat), illetve azzal, hogy az úszónő nem pénzt akar (Balczó Zoltán). Gondolom, ők már látják maguk előtt, ahogy Hosszú és Gregor Bernadett kő-papír-ollóval dönti el, hogy ki lép fel a párt '56-os megemlékezésén.

Akik már gyártottak idióta Facebook-képeket, -posztokat

Nem váratlan, a DK − illetve annak ifjúsági tagozata − elsők között volt, akik fogtak egy képet Hosszú Katinkáról, és rányomták a logójukat, plusz valami sommás megfejtést.

1581 427185497480059 8549834297171242060 n.png
Fotó: Facebook / Ifjú Demokraták

Még kevésbé meglepő, hogy egyelőre az Együtt áll nyerésre, amely még egy „Példaképek példaképe” szlogent is kitalált a dologhoz. A pártlogó természetesen itt sem hiányozhat.

10665049 994591417280008 9094719047091173103 n.png
Fotó: Facebook / Együtt

Like, ha részvét, share, ha nagyon részvét

Bár Kerék-Bárczy Szabolcs Göncz Árpád halálakor rittyentett − sajnos azóta már átszerkesztett − Facebook-posztja után (like a részvétnyilvánítás) már nem az igazi egyetlen ilyen poszt sem, de az MSZP-s  Gurmai Zita még behúzott egy szép darabot.  „Nyomj a tetszikre, ha te is egyetértesz Hosszú Katinka bátor lépésével" – írja oldalán egy cikk megosztása fölé. Ő visszafogottan nem megy tovább, nincs például share, ha MSZP.

Bárki megbántásának szándéka nélkül, zárásként álljon itt a hülyeség csimborasszója, Bartus László Amerikai Népszavába írt publicisztikájának súlyos részlete:

Hosszú Katinka egy tükör és egy vádirat Magyarországgal szemben, aki a magyar viszonyok között eltűnt volna, és a maga erejéből a civilizált külvilágban vitte valamire. S most szembesíti a magyar hortobágyot, hogy a ridegtartás micsoda veszteséget okoz, micsoda pazarlás, felmérhetetlen a kár anyagiakban és emberéletben, tehetségben.

UPDATE: Időközben, ha nem is egy párttól, de megszületett a lexikális példa:

1917780 427373894127886 4218115025009745614 n
Fotó: Orbán lapjáról kitiltottak társasága