Kilövési engedély volt Gyárfásra, de már elmúlt

D  AS20130709010
2016.01.11. 11:30
A Hosszú-botrány alatt egyetlen rossz szava nem volt a fideszes vezetésnek Gyárfás Tamásra. Az egész sportágat felkavaró nyilatkozatháború idején támogatással ért fel hallgatás. Az ugyan nem volt titok, hogy a 2017-es vizes világbajnokság szervezése közelebb hozta egymáshoz Orbán Viktort és a Magyar Úszó Szövetség elnökét, a párttagok körében mégis szemet szúrt a jobboldali vezetők semlegessége. Különösen azok néznek most nagyon értetlenül, akik benne voltak a Fidesz 2010-es gépezetében, és még emlékeznek arra, hogy kik voltak a hatalomba lépő Fidesz–KDNP legkitüntetettebb célpontjai.

Gyárfás Tamást 2010-ben szívből utálták a jobboldalon, a Gyurcsány-éra egyik szimbolikus figuráját látták-láttatták benne. A Fidesz és a KDNP viszonyát a Gyárfás érdekeltségébe tartozó Napkelte működése alapozta meg.

Az MTV 1-es és 2-es csatornájának reggeli műsorsávját teljes egészében elfoglaló Napkelte az MSZP regnálása idején még messze a legnézettebb aktuálpolitikai műsor volt, annak ellenére, hogy kereskedelmi tévékhez képest ósdi díszletek között vették fel az egy kaptafára készülő, politikailag egyértelműen az MSZP–SZDSZ-koalíció felé húzó, gyatra politikai műsorait.

Lakájmédiázták a Kossuth téren

A Fidesz 2006-tól bojkott alá vette Gyárfásékat. Semjén Zsolt a Kossuth téri Gyurcsány-ellenes nagygyűlésen azzal indokolta a távolmaradást, hogy álláspontjuk szerint a műsor a kormányoldalt támogató „lakájmédia” megtestesítője, és bűnrészes a Gyurcsány-kormány körül kialakult helyzetben, elleplezi a hazugságokat, ezért a jövőben nem akarják akadályozni műsorvezetők agitprop tevékenységét.

A jobboldal 2009 végén, néhány hónappal az országgyűlési választás előtt meg is torpedózta műsor cikluson átívelő MTV-s szerződését, és kinyomta Gyárfásékat a közmédiából. Semjén az új műsor, a Ma reggel indulásakor azonnal sietett az MTV-be, és megtörte a hároméves bojkottot: a legelső adásba ment be vendégnek.

A választás után aztán nagy erők mozdultak meg, hogy Gyárfást személyesen is ellehetetlenítsék.

Alázták is, amikor tehették

Orbán Viktor már a kormánya összeállításával figyelmeztetést küldött a Magyar Úszó Szövetséget vezető exproducernek, hogy számíthat a kihívásokra. A sportügyi államtitkári posztot a Gyárfás-vonaltól messze álló Czene Attila olimpiai bajnok úszó kapta, ami előrejelezte, hogy a szövetséget kitüntetett figyelem övezi majd.

Nem kellett sokáig várni. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) 2011-ben Bánki Erik, az országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának elnökének felkérésére vizsgálni kezdte a 2010-es margitszigeti úszó-Európa-bajnokság megrendezésével kapcsolatos állami támogatások számláit.

A Fidesz által inspirált átvilágítás eredményes volt. A Kehi-jelentés szerint a MÚSZ több mint 30 százalékkal magasabbra, 1,17 milliárdra tervezte az esemény költségvetését, mint ami a valós végösszeg volt, ezért a központi költségvetésből kapott 400 milliós támogatásból 120 millióra nem is lett volna jogosult, 60 milliót pedig jogszabálysértő módon használt fel. A vizsgálat során kiderült, hogy Gyárfás jobbkeze, Ruza József csak színleg látta el ingyen a főtitkári teendőket, bt.-jén keresztül 40 millió forintot vett fel a szövetségtől.

Bánki Erik a jelentés nyilvánosságra kerülése után jól meg is alázta a MÚSZ-elnököt, aki meghívás nélkül jelent meg a Kehi megállapításait tárgyaló bizottsági ülésén, hogy magyarázkodjon.

Gyárfás jobbkezét sikerült kilőni

Bánki nem adott neki szót, mondván, hogy nem Gyárfás sajtótájékoztatóján vannak, és bejelentette: Borkai Zsolt MOB-elnök közvetlenül – a MÚSZ megkerülésével – fizeti ki az úszóknak járó pénzeket, hogy a szövetségnek esélye se legyen a versenysport támogatására szánt összegeket másra elkölteni. A fideszes bizottsági elnök felkérte Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztost is, hogy vizsgálja ki a MÚSZ tartozásait, tegye meg a szükséges jogi lépéseket, és ha kell jelentse fel a szövetséget.

Bár Gyárfás a sajtóban azt állította, meg sem kapta a rajta keresett pénzt, Budai Gyula addig nem tágított, amíg ki nem passzírozta belőle a több tízmilliós összeget.

Az akcióval a kormányoldalnak ugyan nem sikerült elmozdítania Gyárfást, de Ruza Józsefet kilőtték. A 2011 nyarán tartott tisztújításon, amelyre egyébként Budai sikertelenül kért törvényességi felügyeleti eljárást a Legfőbb Ügyészségtől, Szabó Tündét választották meg főtitkárnak.

A Fidesz az elmúlt öt évben szinte az összes fontosabb sportágban saját megbízható politikusaival foglaltatta el a szakszövetségek vezető pozícióit. Legutóbb Németh Szilárd rezsibiztosból és Kocsis Máté VIII. kerületi polgármesterből lett sportvezető a birkózóknál, illetve a kézilabdásoknál. Az úszószövetség azonban ezt is megúszta.

Nélkülözhetetlenné vált

Ennek főleg az volt az oka, hogy a miniszterelnök számára egyre fontosabb lett, hogy Magyarország rendezhessen két nagy világeseményt a vizes sportokban. 2013 elején Gyárfás kormánygarancia birtokában jelenthette, hogy beadtuk a pályázatunkat a 2021-es vizes világbajnokság rendezési jogára. Orbán Viktor három évvel ezelőtt beállt a pályázat mögé, és azóta egyre gyakrabban mutatkozik a korábban a Fideszben persona non grataként elkönyvelt szövetségi elnökkel.

Gyárfás a nemzetközi versenyprojekteken kívüli felső szintű politikai támogatása először akkor nyilvánult meg, amikor a miniszterelnök a megüresedett sportállamtitkári posztra a MÚSZ-elnök emberét nevezte ki. Szabó Tünde főtitkár Simicskó István honvédelmi miniszterré történt kinevezése után került az Emmibe. Gyárfásnak a MÚSZ-ban sem kellett szembenéznie olyan nehézsúlyú politikus ellenfelekkel, mint a többi szövetségben.

Mióta Hosszú Katinka széttépte a 12 milliós szponzori szerződésajánlatát, a Facebookon újra körbejár a „Lemondott Gyárfás Tamás és az úszó szövetség teljes elnöksége” című cikk, pedig ez csak a szövetségben lezajlott márciusi „előrehozott választásról” szólt. Tavaly év elején, röviddel azután, hogy Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, a mexikói Guadalajara visszalépése után Magyarország vállalja a 2017-es FINA-világbajnokság megrendezését, a MÚSZ rendkívüli elnökségi ülésen döntött a tisztújítás előrehozataláról. A húzás be is jött, a nélkülözhetetlenné vált Gyárfás, aki 1993 óta tölti be a tisztséget, 2020-ig ismét meghosszabbíthatta mandátumát a MÚSZ élén.

A múlt héten, miután Hosszú Katinka-ügy miatt végül Kiss László szövetségi kapitány mondott le, Orbán Viktor is megszólalt az ügyben.  A miniszterelnök a szokásos rádióinterjújában tért ki az úszótársadalmat megosztó vitára, és elmondta: együtt kampányolt a vizes vb-ért Hosszú Katinkával, és ismeri „a tisztességben megőszült Kiss Lászlót is, akiről csak kalaplevéve lehet beszélni”. Orbán felajánlotta a kormány segítségét, és mint később kiderült, telefonon beszélt is Kiss Lászlóval, és rábírta, hogy maradjon. 

Gyárfás csak annyit reagált az MTI-nek: Köszönöm.

(Borítókép: Gyárfás Tamás, Shaen Tusup és Hosszú Katinka sajtótájékoztatót tart Budapesten, 2015. május 26-án.)