Egyszer már eltűnt az MSZP-s Sápi Attila

2016.01.14. 09:28

A Bors úgy tudja, hogy korábban is el­tűnt már néhány napra Sápi Attila, a szocialista önkormányzati képviselő akkor is iratok és telefon nélkül hagyta el élettársa lakását, azonban rövid időn belül előkerült. A lap szerint az ismerősei az utcán találtak rá, miközben nagyon zavartan viselkedett, ezért bevitték egy pszichiátriára, ahol napokig kezelték.

sápi attila1

Élettársa a korábbi eset miatt várt Sápi eltűnésének bejelentésével egy hétig, abban reménykedett, hogy a férfi hazamegy, vagy ismét megtalálják a barátai. Ahogy azt mi is megírtuk, a szocialista politikus január 5-én ugrott le a boltba, azóta sem látta senki. Élettársa csak egy héttel később jelentette a rendőrségnek az esetet.

A Blikk arról ír, hogy Sápinak rosszakarói lehetnek, ugyanis az élettársa újpalotai panellakása előtti parkolóban álló autót kromofággal önthették le. Mint írják, a kocsi motorháztetőjén a festék foltokban le van marva, oldalán pedig olyan karcolások láthatóak, mintha kulccsal szándékosan tönkre tették volna a fényezést.

Sápit utoljára egy sörözőben látták, ahol zavartan viselkedett. Egy cégének százmilliós adótartozása volt, miközben a politikusnak papíron semmije sincs.