László
18 °C
28 °C

Életbe lépett a trükkös amerikai vízumszigorítás

2016.01.21. 21:18

 Az amerikai hatóságok csütörtöktől alkalmazzák a vízummentes beutazás szigorításáról december elején megszavazott törtvényt. A szigorítások Magyarországot is érintik.

A vízummentességi programban részt vevő országokból nem léphetnek be többé vízum nélkül az Egyesült Államokba azok az állampolgárok, akik 2011. március 11. után Iránba, Irakba, Szudánba vagy Szíriába utaztak.

Kivételt képeznek a vízummentességi programban részt vevő országok diplomatái vagy katonai küldetést teljesítő állampolgárai. A beutazási korlátozás ugyanakkor érvényes azokra, akik kettős állampolgársággal rendelkeznek: a vízummentességi programban részt vevő ország állampolgárai, emellett iraki, iráni, szudáni vagy szíriai állampolgárok is.

Nekik ezentúl a szokásos vízumkérelmet kell benyújtaniuk az adott ország amerikai nagykövetségén vagy konzulátusán. Akiknek már van ESTA (internetes)vízumengedélyük, azoktól visszavonják, és egyedi elbírálás alapján döntenek a vízumjaikról.

Mi a baj ezzel?

A törvény két szempontból is aggályos, mutattak rá amerikai lapok. Az egyik, hogy nem tesz kivételt újságírókkal, és szociális munkásokkal, akik szintén hivatásuk gyakorlása végett utazhatnak ezekbe az országokba.

Érdekesség, hogy ha a szigorítást a terrorizmussal magyarázták, miért került fel a listára Irán. Irán ugyanis nem jelent olyan biztonsági kockázatot, mint a lista többi állama. Iránt minden bizonnyal a szankciók burkolt fenntartása miatt vették be a körbe. A Qz.com szerint elriaszthatja az európai üzletembereket, hogy Iránba látogassanak, ha tudják, hogy ezek után viszont bonyolultabban léphetnek be Amerikába.

A törvény, amelyet a párizsi merényletek és a kaliforniai San Bernardinóban elkövetett terrorakció után, elsöprő többséggel fogadott el a kongresszus, nem csak beutazási szigorításokat tartalmaz, hanem a kedvezményezett országoktól megköveteli azt is, hogy osszák meg információikat Washingtonnal az esetleges terroristagyanús személyekről.