Botrányos szexvideóval állt bosszút a megcsalásért a 15 éves fiú

2016.01.22. 09:24 Módosítva: 2016.01.22. 10:25

Szexvideóval állt bosszút egy 15 éves, salgótarjáni fiú, miután megcsalta a vele egykorú barátnője - tudta meg a Blikk. A két fiatal egy salgótarjáni középiskolában tanul, nemrég még egy párt alkottak.

A tinédzserek videóra vették az aktust, ami talán soha nem is derült volna ki, ha a fiú nem tudja meg, hogy barátnőjének egy tanárral is viszonya volt. 

Az egész iskola végignézte, like-olta, a lány pedig majd elsüllyedt szégyenében – mesélte a Blikknek egy ismerős, aki úgy tudja, az ügyben a lány szülei feljelentést tettek. Mindent elmondtak a rendőrségen. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletén egyelőre nem találták az ügyet.

A videó napokig elérhető volt az interneten, de már eltávolították. A középiskolában fegyelmi vizsgálat indult.

Az iskola igazgatója elárulta, hogy személy szerint nem nézte meg a felvételt, de kollégáitól úgy tudja, hogy meglehetősen botrányos. Azt is elmondta, hogy megbüntették a diákot, aki az internetre feltöltötte a házipornót.