Nem lehet csak úgy utcára tenni a miskolci cigánysor lakóit

DSC 6213
2016.01.25. 15:03 Módosítva: 2016.01.25. 15:03
A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) kérelmei és panaszbeadványai alapján már minden létező fórumon elmarasztalták a magyar hatóságok Miskolc Önkormányzatát az úgynevezett Számozott utcákban történt diszkriminatív intézkedései miatt. Korábban az Egyenlő Bánásmód Hatóság félmillióra bírságolta, a Kormányhivatal, az alapvető jogok biztosa, a Kúria is elmarasztalta, hétfőn pedig a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság is jogerős határozatában mondta ki, hogy a miskolci önkormányzat hibázott. Kilencszáz embert érintő telepfelszámolási programja során ugyanis a város rengeteg embert, gyerekeket tett hajléktalanná, és nem segített nekik kellőképpen.

A diósgyőri stadion közelében lévő Számozott utcákban található szegregátumot 2014-ben elkezdte felszámolni a miskolci önkormányzat, stadionbővítésre hivatkozva. A NEKI és az EBH állásfoglalása szerint az önkormányzat úgy folytatta le a telepfelszámolást, hogy semmilyen szociális, gyerekvédelmi kötelezettségének nem tett eleget. Gyakorlatilag utcára tette a lakókat. „A bíróság hétfőn jogerősen kimondta, ahogy az EBH korábban is, hogy a telepfelszámolás nem egyenlő azzal, hogy mindenkinek felmondják a szerződését és mindenki megy amerre lát. Emellé mindenféle intézkedéseket szükséges tenni, mert az önkormányzatnak a tulajdonosi kötelezettsége mellett szociális kötelezettségei is vannak” - mondta az Indexnek dr. Muhi Erika, a NEKI igazgatója.

Tavaly július 23-án, az Egyelő Bánásmód Hatóság (EBH) az általa lefolytatott vizsgálatának eredményeként ötszázezer forintra bírságot szabott ki Miskolc Önkormányzatára, amiért az úgynevezett számozott utcákban élő embereket a városrész telep-felszámolási programjában hátrányosan megkülönböztette. Az EBH egyben arra is kötelezte az önkormányzatot, hogy az érintetteknek megfelelő lakhatási körülményeket biztosítson és 2015. szeptember 30-ig dolgozzon ki intézkedési tervet arra, hogy a telepfelszámolást következtében korábban már hajléktalanná vált, vagy az intézkedés alá eső személyek emberhez méltó lakhatási feltételeinek biztosítása érdekében milyen konkrét lépéseket kíván tenni, fogalmaz a NEKI közleménye. Kötelezték az önkormányzatot arra is, hogy az EBH határozatát 90 napra az önkormányzat internetes oldalán megjelentessék. Az elmarasztalásokat a miskolci polgármesteri hivatal nem fogadta el és nem is teljesítette az elvárásokat.

A most kihirdetett határozatban a bíróság helybenhagyta az Egyenlő Bánásmód Hatóság korábbi határozatát, így Miskolc önkormányzatának ki kell dolgoznia az intézkedési terveket azokra, akik már az utcára kerültek a Számozott telepről, és arra a nagyjából 400 emberre is, akik még ott laknak. A kiköltöztetni szándékozott embereknek is megfelelő lakhatást kell biztosítaniuk. A jogerős döntés értelmében a miskolci önkormányzatnak a határozatban foglaltakat haladéktalanul meg kell tennie.

A NEKI azt várja el, hogy Miskolc önkormányzata az intézkedési tervek kidolgozásába vonja be a helyi civil szervezeteket, a város roma nemzetiségi önkormányzatát, és szakértőket, hogy közreműködésükkel az szakmailag is kellő megalapozottságú legyen.