Februártól megalakulnak a felsőoktatási konzisztóriumok

2016.01.27. 10:48

Februártól megalakulnak a konzisztóriumok a felsőoktatási intézményekben – jelentette be Palkovics László felsőoktatási államtitkár szerdán az MTI szerint.

Palkovics sajtótájékoztatóján elmondta: a testületek előzetes egyetértése szükséges az intézményfejlesztési tervek, az éves költségvetés, a vagyongazdálkodási terv elfogadásához. A konzisztórium tagja a rektor és a kancellár, három tagot pedig az oktatásért felelős miniszter delegál az intézmény gazdasági-társadalmi környezete, az intézmény és a hallgatói önkormányzat javaslatára. A tagok megbízatása öt évre szól, újraválaszthatók és társadalmi munkában végzik a tevékenységüket.

Az államtitkár jelezte: az intézményi jelöléseket 95 százalékban a miniszter elfogadta, és nagy arányban a hallgatói jelöléseket is jóváhagyta. Az államtitkár hangsúlyozta: az egyes kérdésekben a végső döntést továbbra is a szenátus hozza meg, de akkor kerülhet elé egy-egy téma, ha az egyeztetés megtörtént. 

BGE, ELTE, Zeneakadémia, Színmű

Palkovics László a konzisztóriumok összetételét érzékeltetve példaként említette, hogy

  • a Budapesti Gazdasági Egyetemen Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke, Naszvadi György, a Magyar Nemzeti Bank főtanácsadója, és Kementzey Ferenc, a Raiffeisen Bank vezérigazgató-helyettese került a testületbe
  • az ELTE-n Mészáros Csaba, az Evopro ügyvezető igazgatója, Szapáry György, a nemzeti bank elnöki főtanácsadója és Bogsch Erik, a Richter Gedeon biotechnológiai főosztályának vezetője,
  • a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Béres József Károlyné, a Béres Gyógyszergyár igazgatósági tagja, Devich Márton, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. főszerkesztője és Gőz László harsonaművész, a Budapesti Music Center alapítója,
  • a Színház- és Filmművészeti Egyetemen pedig Jankovics Marcell rendező, Buglya Sándor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója és Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója.

Solti Péter miniszteri biztos közölte: kedden valamennyi intézmény levélben tájékoztatást kapott Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől a delegáltakról, hogy a testületek első ülésének előkészítése, a működési rend kialakítása minél hamarabb megtörténhessen.  Kitért arra is, hogy már a közeljövőben jelentős feladatuk lesz a konzisztóriumoknak, hiszen most következik az intézményfejlesztési tervek és az éves költségvetések elfogadása.

Sándorné Kriszt Éva, a Magyar Rektori Konferencia társelnöke azt mondta: lehetőségként tekintenek a konzisztóriumokra, az intézményeken, illetve a tagokon múlik, ezzel hogyan élnek majd. Reményét fejezte ki, hogy szakmailag megalapozott és jó döntések születnek.