Jeromos
9 °C
26 °C

20 ezer menekültet akarnak kitoloncolni a finnek

2016.01.28. 13:46

Finnország mintegy 20 ezer olyan menedékkérő kitoloncolását tervezi, akiknek a kérelmét májusig elutasíthatják, jelentette be Päivi Nerg, a finn belügyminisztérium titkárságának vezetője.

A finn hatóságok számításai szerint a tavaly Finnországba érkezett 32,5 ezer migráns közel 60 százalékának menedékkérelmét el fogják utasítani, ami mintegy 20 ezer embernek felel meg, írja az MTI.

Az első döntéseket már meghozták, és az eljárások csak gyorsulni fognak - mondta Nerg a Helsingin Sanomat című finn napilapnak. A 32,5 ezer menedékkérő ügyét legkésőbb május végéig el fogják dönteni.

A finn bevándorlási szolgálat adatai szerint az országba tavaly mintegy 32,5 ezer menekült érkezett, legnagyobb részben Irakból. 2014-ben még mindössze négyezren kértek menedéket Finnországban. A menekültek többsége a svéd-finn határon át, a Németországból érkező kompjáratokkal vagy Lappföld felől az orosz-finn határon át érkezett az országba.

Svédország 80 ezer menekült kitoloncolását tervezi2015-ben körülbelül 163 ezer menedékkérelmet adtak be, amiknek eddig 55 százalékát dolgozták fel. A kormány arra számít, hogy a további kérelmeket, 60-80 ezret el kell majd utasítaniuk. A menekülteket chartergépekkel viszik vissza hazájukba,.