Tihamér, Annamária
19 °C
33 °C

Ha én egyszer kiveszem a protkómat!

2016.01.30. 07:43

Zacher Gábor toxikológus az év elején komoly feltűnést keltett, amikor kijelentette, hogy hamarosan egymillióra nőhet az alkoholisták száma Magyarországon. Erre szervezett rá péntek délután "Függőségeink" címmel pódiumbeszélgetést a Liberális Magyarországért Alapítvány. Az esemény házigazdája, a Liberális Fiatalok Társaságának elnöke, Sermer Ádám volt, aki a beszélgetés elején és végén is a kormányt kárhoztatta a kialakult helyzetért. Ebben van igazság, hiszen 2010 óta leginkább a struccpolitika jellemzi a kormány viszonyát a szenvedélybetegségekhez: az ide áramló eleve nem túl sok közpénz és maradék kormányzati figyelem is elapadt, a még működő kutatási és ellátóintézmények pedig elsorvadtak, ellehetetlenülnek.

A beszélgetést Zacher Gábor dominálta, aki afféle ügyeletes megmondóemberként rengeteg, nem csak a szűken vett szakmájába vágó témában is sarkos véleményt fogalmazott meg. Az egymillió alkoholistáról szóló bejelentése szerinte csak a szilvesztert követő napok eseménytelensége miatt szólt nagyot, bár tény, nagyjából nincs olyan magyar család, ahol ne lenne legalább egy alkoholista. Nem az elfogyasztott mennyiséget tartja lényegesnek, hanem hogy az alkohol átalakítja-e az ember értékrendjét. Szerinte régen se ittak kevesebbet az emberek, csak a rövidebb átlagéletkor miatt nem volt idejük halálra inni magukat, mert előbb haltak meg háborúkban, járványos betegségekben.

Egyebek mellett kitért még

  • a családokra, ahol apa iszik, hogy elfelejtse a pszichoszociális nyomorát, anyának a szappanopera a kedvenc drogja: miként lehetne a gyerektől azt várni, hogy ne ezt csinálja?
  • a politikusokra, akik nem érdekeltek a megoldásban, mivel a hatékony drogpolitikának csak húsz éves távlatban van haszna, amikorra ők már sehol sem lesznek, és a politikusok amúgy sem az inaktív drogosok, hanem az őket látni sem kívánó helyi szavazók kedvében igyekeznek járni;
  • a felgyorsult világra, ami a könnyű örömszerzésről szól: a fiatal elmegy a buliba, felszed valakit, a budiban kefélnek, 5-8 perc és meg is van. Egy nyolcszemélyes vasárnapi ebédet előre meg kell tervezni, 8-10 munkaóra bevásárolni és megfőzni, hogy aztán vasárnap fél kettőkor mindenki aléltan mosolyogjon, hogy de jó volt. Csakhogy 4-5 spangli hasonló örömérzetet okoz, és sokkal kevésbé macerás;
  • a drogháborúra, amiről az ENSZ is kimondta, hogy nem lehet megnyerni, a kínálatcsökkentési drogpolitika nem vezet eredményre;
  • a szegénységi droghasználatra, ami olyan, mint a cigánybűnözés: attól, hogy nem beszélünk róla, még nagyon is létezik;
  • arra, hogy a 8 általános alatti végzettségűek a statisztikák szerint nem használnak drogot, de nem azért, mert nem drogoznak, hanem mert a krisztusszandálos szociológusok nem tudnak a gettók népének bizalmába férkőzni, és ezért nincs róluk adat. Ahogy ahhoz is idő kell, ahogy az ember a sarki vegyeskereskedésben mindent tudjon az eladó magánéletéről, a bezárt tűcsereprogramoknak is az volt az egyik legnagyobb előnyük, hogy bizalmi kapcsolatban álltak a szerhasználókkal.

Valójában nem volt túl kellemes Zachert hallgatni, de nem azért, amit mondott, hanem ahogy: bármiről, ami az eszébe jutott, olyan magától értetődő, szórakoztatónak szánt önelégült vehemenciával beszélt,  hogy lényegében teljesen ellehetetlenített minden érdemi párbeszédet a résztvevők között. Ugyanakkor az is igaz, hogy ez a kerekasztal nem szigorúan szakmai fórum, hanem a függőség témájához így-úgy kapcsolódó vagy értő emberek kötetlen eszmecseréje volt, így némileg igazságtalan volt túl magas elvárásokat támasztani, de erre csak menet közben jöttem rá, amikor már késő volt.

A másik ember, aki kicsit próbára tette a nézők türelmét, Pajor Tamás dalszerző-énekes volt, aki egyfajta sajátos naivitással viszonyult az egész függőség-kérdéshez, olyannyira, hogy egy megfelelőnek vélt pillanatban a kiüresedésről és az űrt kitöltő Istenről kezdett beszélni. Erre udvariasan senki nem reagált. Az ő dolgát egyébként az nehezítette, hogy többen is utaltak rá, milyen nagy hatással volt rájuk rövid életű, korszakos underground zenekara, a Neurotic, amit viszont megtérésekor Pajor tagadott meg, immár több mint negyed százada.

Pajor a drogos múltjával kapcsolatban felidézte, hogy a szocialista évtizedekben drogozni lázadás, totális szembenállást ígérő, romantikusnak tűnő deviancia volt, de valójában éppoly üres, tartalmatlan tevékenység volt, mint ma, és ugyanúgy leépítette az embert.

Kiderült az is, hogy az alkohollal szerinte minden negatívumával együtt a mi civilizációnk megtanult együtt élni, "bizonyos devianciákon emiatt az alkoholizmus nem lép túl", nem tesz olyan kárt a családokban, "amilyet egy akkut junkie életmód". Erre jó lett volna reagáltatni a többi résztvevőt, de ők, ahogy a Szentléleknél, itt is inkább jóindulatú hallgatásba burkolóztak.

Pajor beszélt még arról hogy

  • 16-17 évesen nyugaton látott egy annyira hatásos ismeretterjesztő filmet a cigizés ártalmairól, hogy MAJDNEM leszokott.
  • Amikor a mainstream kultúra evidenciaként mutatja be, hogy mindenki drogozik, évezredes korlátokat lép át. Illusztrációként a Breaking Bad című tévésorozatot említette, ami ezért tudott a főszereplő negatív jellemfejlődése ellenére népszerű lenni. Itt volt aztán kuncogás, a sorozat főszereplője és Zacher Gábor ugyanis meglepően hasonlítanak egymásra.

A legkevesebb szóhoz Kun Bernadette pszichológus jutott. Kun amúgy az érzelmi mechanizmusok szerepét kutatja a függőségek kialakulásában, de a személyiség vagy épp az érzelmek szerepe egyáltalán nem került szóba a beszélgetés során. Ő a függőség helyett inkább a szerek ártalmasságára helyezi a hangsúlyt, vagyis az embernek azt kéne vizsgálnia, hogy mi az a szint, ami rá nézve már ártalmas.

A saját életünkben és a környezetünkben jelentkező következményeket tartja lényegesnek, amikor a használat már a munka, a szabadidős tervek és persze a kapcsolatok rovására megy. Az emberek elég nehezen, és általában már későn ismerik fel, hogy túlságosan belecsúsztak valamibe. Emlékeztetett rá, hogy 2007 óta nincs új lakossági felmérés a drog- és alkoholfogyasztásról, pedig korábban négyévente készült ilyen, ezért a szakmának fogalma sincs, mi a valós helyzet.

Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns, vagyis volt függőként csoportos és egyéni terápia keretében segít függőknek a gyógyulásban. Magát, bár 13 éve tiszta, továbbra is felépülő függőnek tartja. Ő elsősorban a személyes és a terápiás tapasztalatairól beszélt. A munkája során már olyan családokkal is találkozott, ahol öröklődik a kábítószerhasználat, a nagypapa, a papa és a 10 éves együtt drogoznak. Az olcsó designerdrogok pusztítását a szegénynegyedekben egészen elképesztőnek nevezte.

A beszélgetés résztvevői a hangulatstabilizáló gyógyszerekre is hosszan kitértek. Zacher arról beszélt, hogy az alapellátásban csak 4-5 perc jut egy betegre, és az orvosok egyrészt "leszarják", továbbá jobb híján írják fel, mert könnyű megoldást jelentenek. Szerinte nem véletlen, hogy ezeket a gyógyszereket még az orvosok körében sem reklámozzák: anélkül is jól fogynak. A nyugtatók persze az okokat nem gyógyítják, a betegek viszont hamar hozzájuk szoknak és egyre nagyobb dózisban szedik őket. De nem lehet csodát várni, mert a pszichoterápia meg drága, és kevesen engedhetik meg maguknak.

Bajzáth Sándor ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy az orvosok annyira nem értenek a függőség természetéhez, hogy leszokó drogosoknak, alkoholistáknak is simán felírják ezeket a gyógyszereket, amitől persze gyorsan kialakul az új függőség, majd a visszaesés.

A cigiről anno majdnem leszokó Pajor Tamást kivéve a többiek nem tartják hitelesnek, ezért hatékonynak sem az olyan, az elrettentésen alapuló prevenciós oktatófilmeket, mint amilyennel két éve például a szabolcsi rendőrök próbálták elriasztani a fiatalokat a cigarettától. Sőt, Bajzáth Sándor azt sem tartja hatékonynak, amikor ő látogat iskolákba, hogy a tapasztalatairól meséljen, mert a veszélyeztetett korosztály ezt úgy értelmezi, hogy lám, milyen sokáig (15 évig) volt intravénás drogfüggő, és mégis itt van, és akkor nekik mink kéne izgulniuk. Pedig, mondja Bajzáth, kevés embernek sikerül lejönnie a cuccról, azt pedig a gyerekek nem látják, hogy milyen árat kell ezért fizetni: például az ő kivehető protkóját.

Valójában ez volt az egész beszélgetés egyetlen drámai pillanata, gondoltam is, hogy simán megtehetné, hogy a felvilágosító beszélgetések egy dramaturgiailag felépített pontján hirtelen kiveszi a protézist, mert azt tényleg mindenki egy életre megjegyezné. De addigra kialakult a konszenzus, hogy az elrettentés nem működik, meg hát mégse elegáns dolog más protkójával verni a csalánt. Bajzáth azt is hiányolta, hogy nincsenek híres emberek, mint Amerikában, akik beszélnének a függőségükről, mert ez nálunk még tabu. Kun Bernadette ehhez még azt tette hozzá, hogy fontos a hitelesség, és a kortársak által közvetített prevenció sokkal hatékonyabb az oktatófilmeknél.

A beszélgetés végén Sermer Ádám elkeserítőnek nevezte a helyzetet és hogy Orbán Viktor mindeközben az otthoni pálinkafőzésre buzdít. Végül a reményének adott hangot, hogy lesz még ilyen beszélgetés, és húsz év múlva talán már lesz hatása a ma itt megkezdett munkának. Nekem kisebbek az elvárásaim, és csak abban reménykedem,  hátha nem kell 20 évig várni egy olyan kötetlen drogügyi beszélgetésre, ahol a szervezők kicsit többet gondolkodnak, hogy ne legyen ennyire csapongó és valójában meglehetősen értelmetlen az egész.