Kinga, Kincső
19 °C
32 °C

Három generáció ütötte egymást Szecsőn

2016.01.31. 22:54

Komoly bunyó zajlott szombat délután Tápiszecsőn, írja a rendőrség

Az épp legvalószínűbb sztori szerint negyed háromkor egy 40 éves férfi , B. Sándor összeveszett egy 34 éves ismerősével az utcán. A fiatalabb fickó vitatkozás közben valamiért úgy döntött, hogy egy vascsővel könyökön üti Sándort. Aztán a lokális győzelem hevében elszaladt.

Sándor ezt nem hagyta annyiban, és magához vett még két generációnyi erősítést, egy 19 éves és egy 30 éves, illetve egy utcai bunyókból korban kilógó, 57 éves társát, és megkeresték a korábbi ellenfél házát.

Ezt utána ostrom alá helyezték csúzlival és téglákkal dobálva. Az egyik csúzlilövedék el is találta a 34 éves várvédőt. Itt még kitartott, de a 19 éves fickó egy fegyvernek látszó tárggyal is meg tudta lőni, ráadásul pont a szemén, amitől már kórházba kellett vinni.

A nagykátai rendőrök elfogták a két idősebb ostromlót, a 19 éves fiú eljutott Tápióságig, de csak azért, hogy ott kapcsolják le másnap délután. Mindhárman gyanúsítottként várják a tárgyalásukat.