Szexuális zaklatás miatt vizsgálat indult egy soroksári középiskolában

2016.02.01. 23:17

A soroksári Qualitas középiskolában többen és többször panaszt tettek egy férfi tanár miatt, aki szexuálisan zaklatja a diáklányokat. Az RTL Klubnak vasárnap egy tanárnő is beszélt az esetről, szerinte a tanár a lányokat a faház mögé invitálja, hogy jobb jegyeket kapjanak, az órákon vulgáris vicceket mond és a diákok szexuális életére tesz célzásokat.

A tanárnőt hétfő reggel kirúgták az iskolából azzal az indokkal, hogy elhanyagolja a munkáját és nem tanárhoz méltóan viselkedik. A nő szerint szóban azonban az hangzott el az igazgatói irodában, hogy amit a híradónak nyilatkozott, az hazugság.

Azonban nem a tanárnő az egyetlen, aki ezt állítja. A híradót megkereste egy ott tanuló diáklány is, aki azt mondta, hogy

ez a tanár vagy nem tartja meg az óráit, vagy bejön és perverz vicceket mesél, és szexuális utalásokat tesz. Folyamatosan faggatózik a diákok szexuális életéről. A félévi jobb jegyért nekem is felajánlotta egyszer a szexet.

Egy másik diák szülei már feljelentést tettek a tanár ellen a rendőrségen. A szülőktől az RTL Klub úgy tudja, hogy az igazgató ma egyesével hivatta be a diáklányokat, hogy kikérdezze őket az ügyről. Az igazgató a Híradónak azt mondta, hogy belső vizsgálatot indított, aminek szerdán lesz eredménye. A rendőrség egy diákot már kihallgatott a zaklatási ügyben.