Árpád
-2 °C
9 °C

A kormány kórházat épít Szíriában

2016.02.04. 16:45

Be kell látni, hogy a szíriai válság megoldását célzó nemzetközi erőfeszítések eddig nem vezettek eredményre, ezért nem lehet azzal számolni, hogy az Európára háruló bevándorlási nyomás rövid időn belül enyhül - mondta az MTI szerint csütörtökön Londonban Szijjártó Péter külügyminiszter.

Szijjártó szerint Szíriában és a térség más országaiban összességében 30-35 millió ember van olyan élethelyzetben, amely miatt könnyen dönthet úgy, hogy Európa felé veszi az irányt, és ez súlyos következményekkel fenyeget.

A külügyminiszter szerint ezért javítani kell az ott élők életminőségén, ennek jegyében a kormány építeni fog egy kórházat Szíriában. A munkálatok akkor kezdődnek, amint a biztonsági körülmények lehetővé teszik. 

A kormány úgy döntött, hogy erre a célra az első ütemben ötmillió eurót különít el, és a kórház megépítésében és üzemeltetésében egy olyan magyar segélyszervezettel működik együtt, amelynek már vannak tapasztalatai külföldi segélyezési területen. Hogy melyik ez a szervezet, az nem derül ki a tudósításból. 

Szijjártó egyébként a szíriai válság következményeinek enyhítése céljából összehívott nemzetközi adományozó konferenciára érkezett a brit fővárosba. A rendezvényen több ország vezető politikusai vettek részt, és összesen 10 milliárd dollár (2770 milliárd forint) jött össze, amit élelmiszerre, egészségügyi szolgáltatásokra, és menekülttáborok felállítására fognak költeni, írta a BBC.  

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.