Budai Gyula örül, hogy már nem korrupcióellenes kormánybiztos

2016.02.04. 07:04

Kényelmetlen helyzetben van manapság az Orbán-kormány korábbi elszámoltatási kormánybiztosa.

Pártja sorban rehabilitálja azokat a figurákat, akiket a 2010-es kormányváltáskor még neki kellett vizsgálnia. A nemzetközi sportállása ma miatt nélkülözhetetlenné vált Gyárfás Tamásra öt éve még a parlament sportbizottságának fideszes elnöke küldte rá, citálja bíróság elé, jelentse fel, a Magyar Úszó Szövetség elnökét.

D  YT20111020012
Fotó: Illyés Tibor

De itt van Kóka János is, aki elszámoltatási célszemélyből rövid idő alatt megbecsült kormányzati üzleti partnerré alakult át.

Válasz interjújában azt firtatta, hogy mit érez, amikor az állami Eximbank társtulajdonossá válik az SZDSZ egykori miniszterének cégében. Budai azt mondta, nem ő változott, eddig sem ült egy asztalhoz Kókával, ezután sem fog.

Azért az látszott, hogy nem akart nagyon elmélyülni a magyarázkodásban, amikor a lap végül arra terelte a szót, hogy korrupciónak tekinti-e, ha Andy Vajna monopoljogot kap kaszinóüzemeltetésre, majd gigantikus állami hitelt a TV2 megvásárlására.

Állami hitelhez meghatározott feltételek szerint lehet hozzájutni. Gondolom, ebben az esetben adottak voltak a feltételek. Annyit azért hozzátennék: nagyon-nagyon örülök, hogy már nem vagyok elszámoltatási és korrupcióellenes kormánybiztos. Maradjunk ennyiben.

Budai egyébként abban sem változott, hogy rengeteg korábbi politikai pere miatt továbbra sem szereti a bíróságokat. Az interjú nagy része arról szól, hogy a volt kormánybiztos szerint a magyar igazságszolgáltatás alkalmatlan arra, hogy a Hagyó-ügyhöz hasonló méretű ügyeket végigvigyen. 

A Hagyó-ügyben meghozott ítélet a magyar igazságszolgáltatás szégyene.

Budai ezzel csatlakozott Németh Szilárdhoz, aki úgy betámadta a bíróságot, hogy maga Handó Tünde szólt vissza neki.