Veresegyház egymilliárdért templomot építtet

2016.02.04. 09:22

Május 14-én szentelik fel Veresegyházon azt a templomot, aminek a finanszírozását nem az egyház, hanem az önkormányzat finanszírozza. A beruházás egymilliárd forintba kerül, az egyház azt vállalta, hogy működtetni, üzemeltetni fogja a római katolikus templomot, mondta el a Magyar Időknek Cserháti Ferenc alpolgármester.

A 400 férőhelyes épületen kívül parkrész, dísztér, parkoló is létesül, és a közvilágítást is felújítják.

Nem ismerek még egy olyan települést, amely templomot épített volna

- büszkélkedett az alpolgármester.

Az épületben két nagyobb és egy kisebb közösségi terem lesz, amelyeket majd helyet adnak városi rendezvényeknek is, például olyan kulturális programoknak, amelyek a templomi jelleggel összeegyeztethetőek. Az új templomban egy 2209 sípból álló orgonát is építenek.

A beruházást a helyi plébános azzal magyarázza, hogy az elmúlt 17 évben 8 ezer fővel több lakosa lett a településnek, és a régi templomban hiába tartottak három misét is vasárnaponként, mindegyiken csak zsúfolt fértek el az emberek.