Hogy futja 47 ezerből cigire és kólára?

A nagy mélyszegínségben bagóra, laptopra, tévére bezzeg futja, mi?

Az előbbi komment a Facebookon érkezett az Abcúg egyik szegényekkel foglalkozó cikkére, hasonló kérdések és megjegyzések azonban rendszeresen felmerülnek a legkülönbözőbb társaságokban is. Miért van mobiltelefon azoknak a kezében, akik segélyből kénytelenek élni? Vehetnek-e televíziót, tabletet vagy akár csak egy jó cipőt maguknak, ha gyakran még ételre sem futja, emiatt pedig támogatásra szorulnak?

“Azt szokták mondani, ha ilyen drága tévére telik, akkor minek kérek” – mesélik a havi pár tízezer forintból tengődők, hogyan szokták megszólni őket a környékbeliek. A KSH statisztikáinak és az Igazgyöngy Alapítványnak a segítségével jártunk utána annak, miért és egyáltalán mire költenek a szegények, mi az a tisztes szegénység, és hogyan váltotta fel az alázattal a sorsát eltűrő nincstelent egy teljesen másfajta szegénytípus.

Meg is kell venni, meg nem is

“Tabletre most spórolok. Kétszer tízezer forintba kerül, az két hónap alatt megvan” – magyarázta Rózsi, miközben egy kiló kenyérrel sétált haza a munkahelyéről a falu szélén álló kis házába. Rózsi a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítványnál dolgozik, férjével, két fiával és az unokáival él Toldon (az alapítvány toldi munkájáról itt olvashatja korábbi cikkünket).

Rózsinak van ugyan állása az alapítványnál, fiai azonban közmunkások, szegény körülmények között élnek. Mégis, hármójuknak is van mobiltelefonja, valamint két tévéjük és egy laptopjuk is.

“Itt nincsen semmi, se bolt, se kocsma, se posta. Így az ember legalább a híradót és az időjárást nézheti, a gyerekeket pedig leköti a mese” – magyarázta Rózsi, miért fontos számukra a tévé. Egyet ők, egyet a gyerekek néznek, a készülékek naphosszat be vannak kapcsolva.

Mindkét tévét a fiától kapta, aki tavaly karácsonykor szerezte őket egy ismerősétől. “Ránéztem, vegyem meg, ne vegyem meg..., anyuéké képcsöves volt, gallyra ment” – mesélte Rózsi fia, Zsiga. Mást nem is nézett rajtuk, csak az árát, de végül megvette. Részletre, egészben ugyanis csak több hónapos spórolás után tudta volna kifizetni.

Zsiga testvére, Zoltán ugyanígy állt a minap a biharkeresztesi kínai áruházban egy kabát előtt. “Meg is kell venni, meg nem is” – mondta magában. Egyrészt szüksége volt rá a hideg miatt, másrészt sokalta érte a 7900 forintot, de végül megvásárolta. “Sok kenyeret tudtunk volna venni az árából” – mondta később a sógornője.

Nincs már olyan, hogy tisztes szegénység

Zsiga és Zoltán helyzetéhez hasonló döntések gyakran előfordulnak szegény háztartásokban. Mi az a minimum szint, ami szükséges ahhoz, hogy valaki fent tudja magát tartani? És mik a minimális szükségletek? – Bass László szociológus szerint ezek a legalapvetőbb kérdések amikor arról van szó, hogy mire költik a pénzüket a szegények. “A túléléshez elég a napi egy kifli és fél liter tej, de az emberi élethez ennél többre van szükség” – mondta.

“Még él a legidősebb generáció, akik tisztes szegénységben éltek. Ők és az ő leszármazottaik a szegénységről azt gondolják, mindent meg kell becsülni, spórolni kell, és el kell fogadni azt a sorsot, amit rájuk mért az élet” – magyarázta L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője. Szerinte sokan gondolják, hogy azoknak a dolgoknak, amely

ek korábban elérhetetlenek voltak egy szegény ember számára, most is annak kell lennie. “Ez a szegénységkép, az ehhez kapcsolódó elvárások leginkább az olvasmányélményeket idézik. A Kincskereső kisködmön világát.” – mondta.

Pedig azóta már sokminden megváltozott:

• régebben luxusnak számító javak váltak elérhetővé
• kínai áruházak nyíltak, ahol olyan ruhákat lehet vásárolni, amelyek márkásnak tűnnek
• elterjedt az országban a fogyasztói világ üzenete, amelyet a reklámok terjesztenek: “az vagy, amid van, és megérdemled a javakat”.

“Azt a kort éljük, amelyben jelen van még a XIX. századi szegénységkép, de már kialakult a XXI. századi fogyasztás” – mondta L. Ritók Nóra. “Sokan nem veszik észre, hogy hiába vallják, ők sem tartják már ezeket a régmúlt értékeket, sőt, ha szegények lennének, valószínűleg akkor sem tartanák” – tette hozzá.

Mire költ a magyar?

A KSH rendszeresen vezet statisztikát a háztartások fogyasztási szokásairól. Ezekben a magyar társadalmat öt kategóriába sorolják az éves jövedelmük szerint. Az első ötödbe a legszegényebbek, az ötödikbe a legmódosabbak tartoznak (fontos megjegyezni, hogy ez nem a szupergazdagokat jelenti, köztük vannak például azok is, akiknek a magyar átlagbér a havi fizetésük).

A két csoport között hatalmas különbség van, a legfrissebb összesítés szerint a legalsó jövedelmi ötödbe tartozó háztartások egy főre jutó összes havi kiadása 41 022 forint, a legfelső jövedelmi ötödbe tartozóké 134 437 forint volt 2015-ben (a 161 ezer forintos nettó magyar átlagbért még ez utóbbi sem éri el). Ez a különbség egyes termékek esetében nyilvánvalóbb, más termékekre viszont megközelítőleg ugyanannyit költ gazdag és szegény.

A következő KSH táblázat azt mutatja, hogy egy átlagos magyar fogyasztóhoz képest milyen százalékos arányban vásárolnak különböző árukat az egyes jövedelmi csoportban lévők.

A táblázatból látszik, hogy a legkisebb különbség az élelmiszerek esetében van, azaz arányaiban az ételvásárlásra költ leginkább hasonló arányban egy szegény és egy módosabb ember (de egy módosabb fogyasztó még így is kétszer annyit, mint egy szegény). Kenyérre és a zöldségre például egy szegény ember forintban és nem arányaiban számolva is alig költ kevesebbet, mint egy módosabb (nem úgy, mint például húsra és halra).

A kultúra, a szórakozás és az oktatás területén viszont hatalmas különbség van. Egy módosabb magyar kilencszer költ többet kultúrára, és ötször többet oktatásra, mint egy szegényebb.

“A szegények és a gazdagabbak kiadásai között az alapszükségleteket tekintve nincs nagy különbség” – mondta Bass László. Ezt leszámítva, nagyon távol állnak egymástól a két csoport fogyasztási szokásai, főleg a hosszútávon hasznot hozó dolgok tekintetében, ilyen az egészség, a kultúra és az oktatás.

A legszegényebbek nem nagyon költik másra a pénzük, mint élelmiszerre, lakásfenntartásra, esetleg közlekedésre. A három együtt teszi ki a kiadásaik kétharmadát. Tévére, mobiltelefonra, ruhára vagy éppen gyógyszerre pedig kevesebb mint feleannyit költenek mint egy átlagos fogyasztó. Ezekre és az olyan szenvedélyekre, mint például a dohányzás, a pénzük egyharmadát költik, ami egy közmunkás nettó bérével számolva átlagosan nem több havi 17 ezer forintnál.

A gyerekek a végére mindent kikönyörögnek

“Ami nekem élvezeti dolog, az lehet, hogy másoknak nem annyira. Van, akinek egy laptop nem újdonság, láttam már olyat is, akinek két telefonja volt, és úgy dobálta őket, mintha semmit se érnének” – mesélte a 22 éves Ricsi. Ő az első mobilját a bátyjától kapta ajándékba hét évvel ezelőtt, egy Nokia 3310-es volt.

“Szegényen nőttünk fel, az iskolában láttam, hogy sokaknak volt. Én is szerettem volna egyet, de hát gyerek voltam, mit nem szerettem volna?” – magyarázta. Azóta már a sokadik telefonját használja, először azért kellett, hogy elérje a rokonakat, majd a munkához, végül pedig azért, hogy ki tudja hívni az orvost, ha éppen szükséges (legutóbb épp akkor, amikor a párja terhes volt az első gyerekükkel, és megindult a szülés). Volt okostelefonja is, de szétment a kijelzője munka közben az asztalosműhelyben, megjavíttatni pedig nem volt pénze. “30 ezer forint lett volna. Azt mondtam, csókolom, a telefon nem ér annyit!” Így most egy kétezer forintos Alcatelt használ.

“Nekem nincs mobilom, csak a gyerekeknek és a páromnak”. Ezt már a falu másik végén élő Szilágyi Andrea mesélte. Ricsihez és Rózsihoz hasonlóan ő is részt vesz az Igazgyöngy Alapítvány munkájában Toldon. Saját bevallása szerint nem igazán ért a telefonokhoz, de neki nincs is szüksége rá: a gyerekek szeretnének mindenáron. “Ha valamit akarnak, akkor addig fújják, amíg meg nem vesszük nekik. Különben haragusznak ránk” – mondta. A televízóval ugyanez a helyzet. “Rosszul lennének, ha nem tudnák nézni”.

L. Ritók Nóra szerint nem csoda, hogy a gyerekek mobiltelefonra, tévére, jó cipőre vágynak. “Az iskolában, a kortársak közt is arról van szó, mid van” – mondta. A gyerek ezzel az üzenettel tér haza a szegény házba, a szülő pedig nem tud vele mit kezdeni. “Folyamatosan azt látja, hogy a gyereke sérül, maga is tudja, milyen szegénynek lenni, ezért mindent megpróbál a gyerekének megadni” – magyarázta.

“Ha másnak telik, akkor nekünk miért nem?” – szokták kérdezni a gyerekei Andrea sógornőjétől, Mónikától. “A szegény szülőknek az okoz örömet, ha meg tudják adni a gyereküknek azt, amit egy gazdag szülő” – magyarázta Mónika. A gyerek nem érti meg, hogy ő nem úrigyerek – tette hozzá.

Nulla forintért sózzák rájuk a tévét

Az alapítvány programjában részt vevő családok ugyan már tudatosabban spórolnak előre egy-egy cikkre, sokan azonban képtelenek ennyire előre gondolkodni. Ezért fordulhat elő az is, hogy még akkor is vásárolnak, ha nem biztos, hogy kerül étel hónap végére az asztalra. “Majd kérek, vagy átvészeljük valahogy” – mondják ilyenkor. A pénzek beosztásához havi rendszeres jövedelemre lenne szükség, az ő életük azonban szakaszos jövedelemhez kötött, feketemunkán szocializálódtak. “Időnként van pénz, máskor nincs, ezért nem is tudják beosztani” – magyarázta L. Ritók Nóra.

Eközben azonban elképesztően könnyen hozzájuthatnak a legkülönbözőbb elektronikai eszközökhöz is hitellel vagy részletfizetéssel. “Jött egy propektus, hogy lehet olcsón tévét venni” – mesélte Andrea, hogyan jutottak hozzá az elmúlt évben az új lapostévéjükhöz. “Ilyen vékony... smart” – magyarázta.

Ha nem lett volna akció, eszük ágában sem lett volna venni, így viszont nem tudták kihagyni. A régi felett már eljárt az idő, fizetni sem kellet érte, részletre vették, csak az előfizetés volt kötelező. A kettő együtt havi 11 ezret kóstált, de már túl vannak rajta. Mások nem ilyen szerencsések, L. Ritók Nóra szerint gyakran előfordul, hogy eladják a tévét a tartozással együtt, Bass László pedig azt mondta, a nulla forintért vett tévék gyakran a kukába kötnek ki, hiszen ha egyszer elromlik, megjavíttatni már nem tudják több tízezer forintért, és csak a tartozás marad.

Pedig a mélyszegénységben élő családoknál a tévé sokkal fontosabb szerepet tölt be, mint egy kevésbé szorult helyzetben lévőnél. “Alapszükséglet” – mondták a szakemberek. A családok többségében már a második aluliskolázott generáció nő fel, akiknek az olvasás nehézséget okoz, és a beszélgetés kultúrája sem terjedt el. “Itt nincs mesélés a gyerekeknek” – mondta L. Ritók Nóra. Ezt pótolja a mindig bekapcsolva lévő tévé, amely egymás mellé ülteti a gyerekeket és a szülőket.

Ricsiéknek 11 éven keresztül nem volt áramuk, így tévéjük sem. A szomszédhoz jártak át állandóan filmet nézni. Andreáéknál egyszer ment el az áram, a gyerkek azonnal toporzékolni kezdtek, és a rokonokhoz szaladtak át tévézni. “Iszonyatosan fontos programszervező, sőt, közösségszervezőhatása van” – mondta L. Ritók Nóra. Eközben viszont a híradó és egyéb műsorok által kapcsolatot is teremt az általában elszigetelt telepeken élő családok és a nagyvilág között. “A tévé az egyetlen kapocs, ami összeköti őket a társadalommal” – mondta Bass László.

A cigi az egyetlen luxus

“A tévé nem luxus, az internet sem az. A luxus a légkondi, a sokmilliós autó. Itt nincs luxus” – mondta Andrea párja, Ferenc. Ha márkás cipőt vesznek, azért teszik, mert sokáig bírja. A fia a Deichmannban vett cipőjét sosem húzza fel itthon, csak ha elmegy valahová, nehogy szétjöjjön. A lánya viszont éppen most kezdett panaszkodni, hogy feljött a talpa a közelmúltban négyezer forintét megvásárolt lábbelijének. Valószínűleg újat kell venni.

A chipset és a kólát megveszik a boltban, de mindegyikből az olcsóbbat. Mónika pedig balhézott már össze azért a helyi boltossal, mert energiaitalt adott el a gyerekének, aki a tízóraira adott zsebpénzét költötte rá el.

“A cigi az egyetlen luxus, amiről nem tudok lemondani” – sóhajtott fel Mónika. Ferenc kétszer próbált már leszokni róla, de két hétnél hosszabb időre sosem tudta letenni. Ricsi e-cigit akar venni, azzal talán le tud szokni, Zoltánék már nem is próbálkoznak. “Az ember tudja, hogy rengeteg pénz megy el rá, de nem tudok mit csinálni. Ez dühít, idegesít, rossz érzéseim vannak tőle. Fel tudom fogni, hogy ezt a pénzt másra is költhetném, de idegbajos leszek, ha nem szívok” – magyarázta Mónika.

A KSH statisztikája szerint a szegények szeszes italokra és a dohányárura szánt kiadásai állnak a legközelebb az átlagfogyasztóéhoz. Bass László szerint ennek egyértelműen a cigi az oka, alkoholt kevésbbé vásárolnak. Toldon például se kocsma, se bolt, az illegális cigaretta adás-vétel azonban minden, szegények lakta településen virágzik.

“A cigaretta az, amivel egyelőre nem tudunk foglalkozni” – mondta L. Ritók Nóra, hozzátéve, hogy egyszerűen nem tartanak még ott az alaptívánnyal a közösségfejlesztési folyamatban, hogy a cigiről való leszokás, mint megvalósítható terv, előjöjjön. Szerinte tíz éves kortól szinte mindenki dohányos lesz, mert a cigi alapvető eszköz a frusztráció feldolgozására.

“Ha soha nem elég a pénzed, akkor hol húzod meg azt a határt, hogy ha erről lemondasz, akkor már elég lesz? 22 800 forint akkor sem lesz elég, ha valaki nem veszi meg hónap elején a cigit vagy a kólát. És 47 ezer forint sem lesz elég, hogy megéljenek belőle” – mondta L. Ritók Nóra. Pedig ennyi Magyarországon a közmunkásbér. “Esélytelenek arra, hogy annyi jövedelmük legyenek, aminél már érdemes lenne valamire azt mondani, hogy lemondok róla, mert hasznosabb a pénzt másra költeni” – tette hozzá.