Megszüntették a nyomozást a halálra forrázott férfi ügyében

fotó 5
2016.02.05. 06:38
A Csongrád megyei rendőrfőkapitányság bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást Zsámár Dávid, a brutális üzemi balesetben 24 évesen meghalt munkás ügyében. A határozat nem jogerős, tudta meg az Index Zsámár Dávid szüleinek (egyben volt munkáltatóinak) ügyvédjétől.

Zsámár Dávidra 86 fokos víz ömlött egy csőből munka közben 2014. november 18-án a MARS Magyarország Kisállateledel Gyártó Kft. gyárában. Testének 84 százaléka megégett, hat nap keserves küzdelem után belehalt a sérüléseibe. Zsámár Dávid és családja kálváriájáról korábbi cikkünkben írtunk részletesen.

Szülei azóta is harcolnak fiuk emlékéért és az igazukért, azt állítják, a gyár vagy a kivitelező cég (melynek családi Bt.-jük alvállalkozója volt) hibájából történt a baleset. A munkavédelmi vizsgálat azonban az ő felelősségüket állapította meg, hiába fellebbeztek, a döntés nem változott. A Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon megtámadták a közigazgatási határozatot, ez az ügy folyamatban van.

Az eset körül rengeteg az ellentmondás, mindenki a másikra mutogat: a gyár azt állítja, nem is tudott arról, hogy Zsámárék náluk dolgoztak, ők pedig azt, hogy a kivitelezőnek kellett volna részletes technológiai utasítást adnia a feladat elvégzéséhez.

A rendőrség közleménye szerint tanúként hallgatták ki a munkálatokat megrendelő cég felelős vezetőjét, a kivitelezésért felelős munkavezetőt, a balesettel érintett helyszínen korábban dolgozó alkalmazottakat. A rendőrség szerint a személyi bizonyítékok mellett az igazságügyi szakértő véleménye kizárta, hogy a sértett halálát foglalkozási szabályszegés okozta volna.

„Talán a bíróságon meghallgat majd valaki minket. Az eddigi határozatok a kivitelező Mont Kft. valótlan megállapításaira épültek” – mondta az Indexnek Zsámár Jánosné, aki reméli, a munkaügyi bíróságon nekik adnak igazat. „Bízunk benne, hogy vannak tisztességes, jólelkű emberek, akik nem csak a kivitelező álláspontját veszik figyelembe” – tette hozzá.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport