Év meglepetése: a Klik nem mond igazat

2016.02.07. 18:01

Szombaton számoltunk be az ATV cikke alapján arról, hogy a Gyöngyöstarjáni Általános Iskolában pénteken a szolgáltató lekapcsolta a gázt, mert a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) nem egyenlítette ki a számlát. Így hétfőn biztosan nem lesz oktatás az intézményben.

Ma az Origo cikke nyomán arról is beszámoltunk, hogy a Klik elismerte, hogy nem fizette ki a számlát, amiért a szolgáltató kikapcsolta a gázt, így nincs fűtés. Hozzátették azonban, hogy a tanítási szünet a gázszolgáltató hibája, mivel az mindenféle előzetes értesítés nélkül kapcsolta ki a szolgáltatást.

Megkérdeztük a MET Magyarországot, akik a kereskedő cég, tőle veszi tehát a gázt a Klik, velük szemben halmozta fel a tartozást, illetve a Tigázt, a vezetékhálózat üzemeltetőjét is, hogy igaz-e, lehetséges-e, hogy nem kapott a Klik értesítést arról, hogy a tartozás miatt ki fogják kötni a gázt.

Mindkét cég azt mondta, természetesen küldtek értesítést a Kliknek.

Száraz Gábor a Tigáz sajtószóvivője az Indexnek elmondta, a Klik a MET Magyarországgal áll szerződésben. Ha a MET elrendeli az egyik ügyfelénél a szolgáltatás kikapcsolását felhalmozódott, lejárt tartozás miatt, akkor ők mint a hálózat üzemeltetői elvégzik a kikapcsolást. Törvény szerint ilyenkor egyébként nincs is mérlegelési jogkörük.

A szóvivő elmondta, a Tigáz 2015 december 2-án értesítette ki hivatalosan a Kliket a kikötésről, amit végül február 5-én ejtettek meg. A kiértesítés ilyenkor úgy működik, hogy a levélben felajánlanak 5 időpontot a kikötésre, és várják a választ, hogy melyik lenne alkalmas az ügyfélnek. Ha nem kapnak választ, akkor tovább próbálkoznak az egyeztetéssel, végül a felajánlott időpontok közül az első időpontban kimennek és elvégzik a kikötést.

Megkerestük a MET Magyarországot is, ahol Pócs Balázs, a cég szóvivője elmondta, hogy a MET  a lejárt tartozások miatt már 2015 szeptemberében megrendelte a szolgáltatás kikapcsolását, amiről természetesen akkor ki is értesítették a Kliket. Pócs hozzátette, hogy a hétvégén megkereste őket a gyöngyösi tankerület igazgatója, és ha minden jól megy, hétfőn a Klik rendezi a tartozását, és akár már aznap visszakötheti a Tigáz a szolgáltatást.

A Klik eladósodásáról már többször írtunk. A gyöngyöstarjáni történet azért is érdekes, mert a kormányzat a Klik létrehozásának és az iskolák államosításának szükségességét éppen azzal magyarázta, hogy 2010 előtt pénzügyi gondjaik voltak az iskoláknak. Csakhogy egyre inkább úgy tűnik, hogy hiába államosították az iskolákat, ha a Klik ugyanúgy tartozásokat halmoz fel, mint korábban azok az iskolák, amelyek miatt államosított a második Orbán-kormány.

Úgy tudjuk, csak a gázszolgáltatóknak országosan összesen 400 millió forinttal tartozik a Klik.