Beindult a tüntető pedagógusokkal tárgyaló kormányzati megoldóember

2016.02.08. 10:44 Módosítva: 2016.02.08. 12:49

Balog Zoltán: Többet kell dolgoznia mindenkinek

Az emberi erőforrások minisztere a Klebelsberg Képzési Ösztöndíjak átadásán hétfőn azt mondta: az nem fogadható el, ha valaki úgy gondolja, oda kellene visszajuttatni a magyar köznevelés rendszerét, ahol 10-20 éve vagy 50-60 éve volt: "ez bizony nem fog menni, ebben nem tudunk partnerek lenni."   A miniszter szerint a világ változik és nekünk is változni kell. Ha az ország az oktatás terén a helyét meg akarja őrizni, illetve javítani kíván rajta, akkor többet kell dolgozni, nemcsak a pedagógusoknak, de nekik is, mondta Balog az MTI tudósítása szerint. Jogos elvárásnak nevezte, hogy az érdemi többletmunkáért tisztességes bérnek kell járnia a pedagógusoknak.  A pedagógusok bérének emelésére plusz 234 milliárd forintot fordítottak, ilyen arányú növelésre az elmúlt 70-80 évben nem volt példa, mondta a miniszter.   

Négy fontos feladatról kezd tárgyalásokat a köznevelési kerekasztal, mondta az MTI-nek Palkovics László, oktatási államtitkár, aki megoldóemberként a felsőoktatás mellett most átvette a köznevelési terület irányítását is Czunyiné Bertalan Judittól. Palkovics szerint tárgyalni kell a

  • a köznevelés szerkezeti, strukturális kérdéseiről, azaz az iskolák fenntartásáról, a Klebelsberg-központ helyzetéről
  • tartalmi, tantervi kérdésekről, arról, hogy miből és mennyit tanuljanak a gyerekek az iskolában
  • a pedagógusokat érintő szakmai-stratégiai ügyekről, azaz a tanárok munkaterheiről, heti óraszámairól
  • a tanulói életútról, azaz arról, hogy az általános iskola után milyen utakon lehet szakképzettséget szerezni vagy egyetemre menni

Palkovics egyértelművé tette: higgadt, szakmai munkát várnak el a résztvevőktől. Szerinte a kerekasztalba meghívott szervezetek és a munkába bekapcsolódó többi szervezet közös érdeke egy olyan oktatási rendszer, ami a diákok érdekeit és nem egyéb érdekeket szolgál.

Az államtitkár szerint 2010-ben elindult egy "szándékában és elveiben előremutató folyamat", amelynek látszanak a korlátai. Ez azonban egy ilyen szintű rendszer átalakításnál természetes, mint ahogy az is, hogy ez kérdésekhez és vitákhoz vezet. Egy ekkora rendszer átalakításakor időt kell hagyni arra, hogy a rendszerhibák kijöjjenek. Szerinte már világosan látszanak azok a területek, amelyek nem működnek megfelelően, ezeknek a kijavítása a következő hónapok feladata.

Nagyon sok a feladat, ezért prioritási sorrendet kell felállítani.

  • azok az ügyek kerülnek előre, amelyek már az új tanévtől, vagyis 2016 szeptemberétől kell, hogy éreztessék hatásukat. Az ezekhez szükséges törvény-, rendelet- és más módosításokat nyárig meghozzák.
  • ezután azok a feladatok következnek, amelyeket menet közben is tudnak alakítani, és nem tanévhez kötöttek
  • a harmadik csoportba a középtávú fejlesztések tartoznak.

Az államtitkár szerint az biztos, hogy a Klik működését "át kell tekinteni". Erről annyit mondott: "meg kell találni a megfelelő egyensúlyt a szakmai önállóság és a fenntartói felelősség között". Ez szerinte csak a feladatok és a felelősségi körök értelmes decentralizációjával lehetséges. A Kliket úgy kell átalakítani, hogy támogassa az iskolák működését, mondta. A bürokráciacsökkentés sem várathat magára, az oktatás minősége miatt sürgős lépéseket kell tenni ez ügyben is. Az államtitkár utalt arra is, hogy a most kezdődő munka személyi változásokkal is jár majd.

Palkovics szerint a Pedagógusok Szakszervezete által megfogalmazott 25 javaslat között van néhány jó, amelyeket első helyen kell megvizsgálni. A PSZ elfogadta a meghívást a kerekasztalra. Ezen kívül 2000 iskola véleményét hallgatták meg a tankerületi fórumokon. Az itt felmerült javaslatokat rendszerezik. 

Palkovics László szerint az, hogy lesz-e tüntetés vagy sem, független a kerekasztal keddi eredményeitől. Az a munka, ami a kerekasztal keretein belül elkezdődik, nem aktuális politikai kérdésekre, hanem a gyerekek jövőjét meghatározó ügyekre koncentrál, és ennek felelősségét vállalja."Én az együttműködésben, a tárgyalóasztal melletti munkában hiszek, ezt bizonyította az elmúlt két év is a felsőoktatásban" - mondta az államtitkár.