Malvin
9 °C
25 °C

Simicska elárulta Vona Gábornak, miért szakított Orbánnal

2016.02.10. 14:53
Egy zártkörű rendezvényen találkozott és beszélgetett egymással tavaly novemberben Simicska Lajos és Vona Gábor. A Jobbik elnöke azt mondta, Simicska elárulta neki, hogy látta az Orbánnal való szakítást, és "nyugtalanító dolgokat" hallott a Fidesz háttérbeli működéséről.

Simicska Lajos és Vona Gábor közel negyedórán keresztül beszélgetett egymással még november 27-én az A38 Hajón - írta a Vs.hu. A Fidesz egykori pénztárnoka és a Jobbik elnöke a Magyar Nemzet Szalon nevű rendezvényen találkozott.

Vona Gábor megerősítette a lap értesülését, és azt írta a Vs.hu-nak, hogy Simicska Lajos sétált oda hozzá, és elmesélte, miért szakított Orbán Viktorral. 

A közönség soraiban Simicska Lajos is jelen volt, akit a a vitaest házigazdája kísért oda az asztalunkhoz a vacsoraszünetben és bemutatott bennünket egymásnak. 

Vona Gábor szerint ezután az asztalnál ülő vendégekkel – köztük Volner Jánossal – közösen röviden beszélgettek a nagyvállalkozóval, "amelynek során Simicska Lajos elmondta a saját olvasatát az Orbán Viktorral és a Fidesszel való szakítás okairól".

Nyugtalanító dolgokat hallhattunk a kormány és a Fidesz háttérbeli működéséről, 

de azt gondolom, nem lenne elegáns, ha ennél többet mondanék az ott elhangzottakról" - nyilatkozta Vona. Szerinte  a beszélgetés rövid volt, a szünet végeztével ugyanis folytatódott a három politikus vitája. Vona azt írta, hogy Simicskával semmiben nem maradtak, "sem következő beszélgetésben, sem elérhetőségcserében, sem bármilyen együttműködés lehetősége nem vetődött fel".

A fideszesek már céloztak ilyesmire

Simicska és Vona találkozása azért figyelemre méltó információ, mert Orbán Viktor és Simicska Lajos tavalyi látványos szakítása után több fideszes politikus is célzott arra, hogy Simicska közeledik Vona Gáborhoz. 

  • Lázár János tavaly áprilisban egyik sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: "nagy a szerelem Simicska és a Jobbik között".
  • Orbán Viktor miniszterelnök pedig tavaly az Országgyűlésben azt kérdezte egy jobbikostól: "Önöknek van egy újdonsült nagybirtokos támogatója, úgy látom, meglehetősen befolyásos. Úgyhogy én csak annyit kérdeznék öntől: hogy ízlik a zsoldoskoszt?”.

A Jobbik mindvégig visszautasította, hogy bármilyen kapcsolata lenne Simicskával, szerintük a Fidesznek kellene elszámolnia a Simicska Lajoshoz kötődő cégek nyertes pályázataival.