Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

A fegyveres rablás után elment sörözni

2016.02.12. 06:21

A rendőrség két órán belül elfogta azt a férfit, aki a gyanú szerint csütörtök este fegyverrel rabolt ki egy büfét a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság pénteken a honlapján.

A police.hu szerint a büfé alkalmazottja elmondta, hogy 21 óra körül egy fekete maszkot viselő férfi lépett be az ajtón, aki a kezében egy fegyvernek látszó tárgyat tartott és a bevétel átadására szólította fel. A 32 éves nő ellenállás nélkül átadta a pénzt és a férfi távozott.

A rendőrség két órán belül elfogta a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét. A 44 éves helybeli férfit egy kisvárdai sörözőben fogták el a rendőrök, ahol szóváltást követően fegyvert fogott és azzal megfenyegetett egy vendéget.

A rendőrök a férfinél megtalálták az eltulajdonított készpénzt, gázriasztópisztolyát, valamint a söröző előtt parkoló gépkocsijában a fekete maszkot. A férfit a rendőrök előállították a rendőrkapitányságra, ahol rablás és garázdaság megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.