Gáspár
14 °C
30 °C

Megtelt a Kossuth tér az elégedetlen pedagógusokkal

A Parlament előtt tüntetnek a tanárok

Index
2016.02.13. 13:04
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A tüntetés után beszéltem egy házaspárral. A házaspár hölgy tagja optimistább volt, mint a tüntetés előtt, aki egy kisvárosban tanító  középiskolai tanárnő. "Bízom benne, hogy a kormányzat valóban meghallott minket" - mondta. A fiatal tanárnő már a Klik előtt is tanított, szerinte a mostani rendszernél minden jobb, így a hibákkal  teli korábbi rendszer is. "Én viszont még nagyon szkeptikus vagyok, meglátom majd mi lesz ebből az egészből" - mondta a nő férje,  majd csatlakoztak a teret szép rendezett sorokban elhagyó tömeghez. 

  • A néma csendnek Sándor Mária vetett véget: "Isten áldjon, Magyarország!". A tömeg elindult a térről.

    A tüntetésről való galériánkat itt nézheti meg:

  • Gallóné felszólalása után a tömeg elénekelte a Szózatot, majd Sándor Mária, a feketeruhás nővér kérésének eleget téve a tömeg néma csendben öt percig áll a téren, hogy megmutassa, nem balhézni jött.

  • Gallóné szerint a pénteki sztrájkbizottsági ülésen nem olyanok ültek, akiknek döntési joguk van. Az oktatási átalakításának terve ugyanis a miniszterelnök ötlete volt, a "a döntéseket a miniszterelnök hozza". Majd Gallóné idézett egy dakota közmondást:

    ha döglött lovon ülsz, szállj le róla!

    A tüntetők erre hosszan skandálják, hogy "Orbán, takarodj!". Gallóné szerint "a köznevelés állatorvosi lova megdöglött, ideje lenne lovat cserélni".

  • Gallóné szerint mostanra elfogyott a türelem.

    Nem tűrjük tovább!

    Nem tűrik, hogy félelemben tartsák őket, hogy megosszák őket, hogy egymás ellen fordítsák őket, hogy megalázzák őket. A PSZ szerint nem szabad elfogadni a félmegoldásokat, ezért nem engednek a követeléseikből, "a rendszer átalakítása elkerülhetetlen".

    Gallóné arra is felhívja a figyelmet, hogy addig tartanak ki a pedagógusok, amíg a társadalom is kitart mellettük.

  • A fenti erős állítással kezdi Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke. szerinte a mostani rendszer rossz a gyereknek, pedagógusoknak, szülőnek, "rossz az egész országnak". A nagy reform megfosztotta a gyerekeket a tanulás, a pedagógusokat a tanítás szabadságától.

    A hatalom tudatosan taszítja szegénységbe a felnövekvő nemzedék nagy részét. Milyen ország lesz így Magyarország tíz év múlva?

    A PSZ az elmúlt években felhívta erre a kormány figyelmét, de szerinte hiába. Gallóné szerint most már a kormányban is látják, hogy baj van, de próbálják menteni a menthetetlent.

  • A Vértanúk terétől nehezen lehet kocsival elhagyni a Kossuth teret, de nem a tüntetők miatt, mert ott nem áll senki a tüntetők közül.  Nagyon hosszan állnak az autók és több trolibusz is elakadt a Báthory és a Kálmán Imre utcán. A dugulás okát egyelőre nem tudni.

  • Fazekas Gergely szülő úgy véli, hogy az ő gyerekkorában a szülőknek kevésbé kellett odafigyelniük az oktatásban folyó dolgokra, mint a mai szülőknek. Az ő apja is segített a papírgyűjtésben és az iskolai beszállításban, de neki csak egy évben egyszer kellett, miközben ő szülőként havonta visz papírt az iskolába fénymásolásra. Az ő korában a gyerekek krétát ettek, ha másnap nem akartak iskolába menni, ma azt mondják a tanárok, hogy a gyerekek meg se próbálják ezt, mert a krétára szükség van a fizika órán.

    Nemrég azt kérdezték a szülőin, hogy ki hány mosdókagylót tudna bevinni.

    Mint mondja, az ő korában

    Lajos bácsi lefestette a focikaput, de hálót nem rakott rá, mert a gyerekek úgyis csak elhasználnák. Ma bankkártyát adnak az igazgatóknak, de pénzt nem kapnak rá, mert úgyis csak elhasználnák.

  • Dávid Gyula Márton 17 éves diáknak elege van abból, hogy napi 8 órát ülnek az iskolában, a tanárok fáradtak és nincs kedvük tanítani, boldog és motivált tanárokat szeretne. 

    Itt az ideje annak, hogy mi tanulók és a tanárok összekapaszkodjunk, mert szeretnénk boldog, sikeres és összetartó Magyarországon élni!

  • Mendrey László, Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) elnöke először arról beszél, hogy rengetegen vannak a téren, "59 262-nél abbahagytam, csak idáig jutottam".

    Ezután rátér  ős is arra az értesülésre, hogy Orbán Viktor szerint állítólag külső erők állnak a tüntetők mögött. (Ezt Havasi Bertalan cáfolta.) Hangos fújolással reagálnak a tüntetők, és zeng az Orbán, takarodj! is. Mendrey szerint tényleg egy külső erő gerjeszti, Orbán Viktor maga az. Mendrey szerint a hatalom szembefordítja egymással az embereket. 

  • Ez pedig a pódiumról hallható Orbán Viktor idézet volt, amely szerint a tüntetők mögött külső erők állnak. 

  • Pilz Olivér, a tiltakozást elindító Herman Ottó Gimnázium Miskolc tanára egy mesét mondott el az oktatás helyzetéről, a főbb szerepekben Halkszavúval, Mindentudóval és Nagyszájúval. Mint mondta, a tanár háta mögött nem csak a tábla áll, hanem gyerekek, szülők és kollégák tömege - utalva Orbán Viktor kormányfő állítólagos mondataira miszerint külső erők állnak a tiltakozók mögött. 

  • Akárkit kérdezem, senki nem említette meg legfontosabb követelésként a béremelést. Mindenki a szabad tankönyvválasztást és az önálló munka lehetőségét kéri számon a kormányzaton. 

  • Nagyon visszafogottan, de elkezdett elszivárogni a tömeg a Kossuth tér széléről. Akik beljebb vannak, mozdulatlanul hallgatják a felszolalókat. Ha kell, egy emberként válaszolnak. Gyanúsan jól be vannak tanítva!

  • Pukli István, a budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazgatója a következő felszólaló. Ez az intézmény csatlakozott elsőként a miskolci iskola felhívásához. Az igazgató szerint csak papíron működik az oktatás.

    Apropó papír, az nincs.

    Az igazgató szerint nincs rendben, hogy könyörögni kell a papírért, és a Klik vezetője dönt , milyen tanárok tanítsanak az Ajtósi Dürer sori iskolában. Pukli megemlíti, hogy két nyugdíjas tanárt fel kell menteni év közben, és nem lehet újakat felvenni senkit a helyükre. "Mi lesz az érettségiző diákjaikkal?".

    A közoktatásra kellene fordítani a GDP hat százalékát - hangzik el egy konkrét követelés is.

  • Egy filmrészletet játszottak be, amely arról szólt, hogy a tanár nem csinálhat azt az iskolában, amit akar. A tömeg erre hangosan elkezdte skandálni, hogy "mocskos Fidesz".

  • Szabad oktatásra, szabad pedagógusokra, szabad iskolaválasztásra van szükség - kezdi Csóti Csaba, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) alelnöke. Szerinte a pedagógus sztrájkbizottságnak mindenben igaza van, és tárgyalni kell, de nem kerekasztalnál. Szemben kell ülni egymással

    a szakszervezet kér, a hatalom ad.

    Az alelnök szerint mindenkinek a pedagógusok mellé, a "jövő mellé" kell állni, és be kell lépni minél több embernek a szakszervezetekbe.

  • Sándor Mária szerint az egészségügyiseknek a pedagógusoktól tanulniuk kell, mert az ő vezetőik még azt szajkózzák, amit a kormány. Pedig az egészségügyben legalább akkora bajok vannak, mint az oktatásban, a különbség csak annyi, hogy az szó szerint az életünkről szól.

    Mindenki tűzzön a fekete szalag mellé egy fehéret, fonódjon össze a fekete a fehérrel, és mondjuk ki feketén-fehéren nem engedünk a diktatúrának!

    Sándor Mária arra a kéri a tömeget, hogy a tüntetés végén maradjanak a téren még öt percig néma csendben, hogy megmutassák, nem balhézni jöttek.

  • A feketeruhás nővérként ismertté vált Sándor Mária, a Magyarország a Magyar Egészségügyért Civil Társaság nevében szólal fel. Szerinte ami a most a közoktatásban, az egészségügyben és a szociális ügyben történik az nemzetrontás. 

    Lázár szerint ne balhézzunk, fizetett emberek állnak mögöttünk. Elmondom a titkot: ti álltok mögöttem, ti álltok mögöttünk!

  • Borosné kitér Lázár János üzenetére is, amely szerint "ne balhézzanak, hanem tárgyaljanak". Szerinte az elmúlt öt évben folyamatosan ezt tették, mire várjanak még? Borosné szerint tárgyalhatnának akkor a dolgozói szegénységről, a napi tízórás munkaidőről például.

    És miniszter úr, tárgyaljunk a lopásról!

    Maffia maffia! - kiáltják erre az emberek.

  • Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati szakszervezetének elnöke következik. Borosné a többi felszólalóval együtt köszönetet mond a pedagógusoknak, és jelzi, hogy más szakmából is mennyien szolidarítanak és jelen vannak. "Itt vannak a köztisztviselők, a kormányzati dolgozók is". 

  • Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint a bérhelyzet miatt a teljes ágazatban létszámhiány van.

    Ezer sebből vérzik, recseg-ropog az ország. Itt az idő, hogy tegyünk magunkért, a gyermekeinkért! Nem kormánypropagandára, látszatintézkedésekre, stadionokra van szükség, hanem létbiztonságra és kiszámítható jövőre. Meddig tűri még a magyar nép, hogy kitalicskázzák az uniós pénzt a saját és haverjaik zsebébe, miközben szenved a nép?!

  • Többen vagyunk itt, mint a stadionokban a futballdrukkerek. Azért vagyunk itt, hogy elmondjuk a Fidesz-KDNP-eseknek eddig és ne tovább!

    - kezdte beszédét Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke.

    Szűcs szerint ha most nem állítjuk meg őket, még dédunokáink is viselni fogják a következményeket.

    A kormány a fürdővízzel együtt kiöntötte a gyermeket is az ablakon

    - véleményezte a bölcsődei korai fejlesztésekkel kapcsolatos átalakításokat a szónok.

  • Varga Andrea ezután nemzeti konzultációt tart a téren. "Olyan sokan vagyunk, hogy talán még nem érkezett ennyi embertől válasz egyetlen nemzeti konzultációra sem." A koreográfia a következő: fideszes politikusoktól lejátszanak egy mondatot, a tüntetők pedig kiabálják, hogy igaza van, vagy sem a politikusoknak. Például Orbántól a "tisztességes munkáért, tisztességes béreket" mondatot játsszák le, Lázártól pedig az "akinek nincs semmije, annyit is ér" mondatot.

  • Varga Andrea, az Autonóm Területi Szakszervezetek elnöke

    • Miskolcról jöttem, ahol az emberek feje fölül elbontják a házakat
    • Miskolcról jöttem, ahol bátor civilek rendszeresen etetik a rászorulókat, akik éheznek
    • Miskolcról jöttem, ahol a bátor pedagógusok először kiáltottak, segítsetek megvédeni a gyermekeink jövőjét. 

    Ez utóbbi kijelentését kíséri persze a legnagyobb üdvrivalgás. Köszönjük a tanárok bátorságát, mondta a szakszervezeti vezető. Ezután személyesebbre vált, és elmeséli, hogy kéttannyelvű iskolába íratta a gyerekeit, de szeretné, ha nem hagynák el az országot majd. "Ez a nap a jövőnkről és a gyermekeinek jövőjéről szól, nem hagyjuk, hogy elvegyék tőlünk!".

  • Galkó Balázs színész a Gyermekétkeztetési Alapítvány nevében szólal fel és Király Gábor Rögök című versét mondja.

    A rögök

    Ha éltél már földbe vájt putriban,

    s ettél a fiaddal lopott pörcöt,

    elmondhatod, szerelmetes fiam,

    megtaláltad, hol lakik az ördög.

    Mikor a lányod lázasan köhög,

    s hideg vized van gyógyszerek helyett,

    s az oltárkép is szemedbe röhög,

    nem kérded többé a miérteket.

    Ha mit tegyél, hogy élj, nem is tudod,

    s mindeggyé válik feljön-é a Nap,

    s kinek se kell, ha tested árulod,

    s semmid sincs már, mit elraboljanak,

    mikor mögéd néz, az kivel beszélsz

    annyira unja ócska életed,

    akkor leszel csak eléggé merész

    bicskával kérni ki a béredet.