Vádat emeltek az embercsempész ellen, aki 28 menekültet zsúfolt egy kisteherautóba

2016.02.15. 10:53 Módosítva: 2016.02.15. 11:05

Vádat emelt a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség egy román férfi ellen, aki 28 menekültet zsúfolt egy kisteherautóba, és így próbálta eljuttatni őket a szerb-magyar zöldhatárról Németországba.

A román férfi megbízásra dolgozott, írja az MTI. 2015. augusztus 22-én éjfél után Mórahalom közelébe hajtott. Itt felvett a kocsiba 21 szír, 5 iráni és 2 iraki menekültet. Nem sokkal az indulás után azonban a rendőrök megállították őket.

A jármű alig 13 köbméteres rakterében nem volt levegőcsere. Az utasoknak már mintegy 40 perc elteltével légzési nehézségeik lettek volna.

A vádlott táskájából amfetaminszármazékokat foglaltak le a rendőrök, és a kábítószert a férfi vizeletéből is ki lehetett mutatni, közölte Szanka Ferenc,  a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.

A férfit a csempészett személy sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntettével, kábítószerrel visszaélés és bódult állapotban elkövetett járművezetés vétségével vádolják. 

Az európai menekültválság fordulópontjának számított, amikor tavaly augusztusban egy osztrák autópálya-megállóban leparkolt teherautóban 71 menekült holttestét találták meg. A Magyarországról induló kamionba zsúfolt felnőttek és gyerekek kivétel nélkül megfulladtak.