Ingyen kapta meg a lagzira Habony a Szépművészeti Múzeumot

2016.02.17. 13:28

Elismerte Baán László, a Szépművészeti Múzeum igazgatója azt a sajtóértesülést, miszerint Habony Árpád lakodalmát is a Szépművészeti Múzeumban tartották. A múzeumigazgatóval Fiala János beszélgetett a reggeli KeljFelJancsi című rádióműsorában.

A múzeum reagálása

Cikkünk megjelenése után a Szépművészeti Múzeum válaszolt, válaszukat változtatás nélkül közöljük:

"A Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria  - megegyezően a hazai és nemzetközi múzeumi gyakorlattal -  rendszeresen ad teret privát rendezvényeknek, amelyek jellegük szerint lehetnek előadások, prezentációk,  ülő vagy  állófogadások. A múzeumi gyakorlat szerint az ilyen típusú rendezvények megtartását két alapvető szempont indokolja.  Az egyik a bevételi oldal, vagyis amikor az ebből származó konkrét bevétel jelent a hasznot az intézménynek, függetlenül az résztvevők körétől és a rendezvény típusától, a másik esetben pedig a múzeum érdeke, hogy az intézmény térítésmentesen adja a tereit bérbe a múzeum társadalmi kapcsolatainak és támogatottságának erősítése érdekében. 

Ez esetben 9 éve, 2007-ben is ez történt, a múzeum főigazgatója hívta meg egy fogadásra az érintett kört, úgy, hogy ez a múzeum számára  költséget nem jelentett, a rendezvénnyel kapcsolatos összes kiadást a meghívottak állták. Természetesen  a  múzeum – a nemzetközi múzeumi gyakorlathoz igazodóan - számos kisebb és nagyobb eseményt, tárlatvezetést, fogadást szervezett ezt megelőzően és ezt követően is amikor a részt vevők meghívása a múzeum érdekét szolgálta,  működésének társadalmi támogatottságát növelte."

Baán a műsorban Fiala kérdésére elismerte, hogy a lagzi is a múzeumban volt, és mindez Habonynak egy árva fillérjébe sem került. (Az adófizetők persze örülhetnek, mert Baán arról is beszélt, hogy a múzeum sem fizetett Habonynak azért, hogy ott tartsa a lagziját.)

A legérdekesebb és egyben legabszurdabb az egész történetben mégis az, amivel Baán László Fialának megindokolta, miért biztosította ingyen a helyszínt Habonynak. Azzal érvelt ugyanis, hogy a múzeumnak hosszú távon érdeke, hogy jóban legyen fontos emberekkel, akiknek a segítségével az intézmény előrébb juthat.

Baán hangoztatta, hogy ez az eset nem egyedi, máskor is odaadta már a múzeumot, ha olyan ember kérte, aki a múzeum jövője szempontjából fontos. Az Index éppen ezért közérdekű adatigényléssel fordult a múzeumhoz, hogy megtudjuk, Habony Árpádon kívül kiknek biztosította még az intézmény, hogy ott magánrendezvényt tartson anélkül, hogy azért fizetnie kelljen.

Esküvői tanú is volt

Azt már korábban elismerte Baán, hogy Habonnyal jóban van, sőt, a múzeumigazgató volt a férfi esküvői tanúja. Persze ez is csak azután derült ki, hogy az Átlátszó megírta: a Szépművészeti Múzeumtól kapott méregdrága képeket egy olyan cég, ami több áttétellel Habonyhoz köthető. 

Baán magyarázata a sokadik bizonyítéka annak, hogy Habony Árpádnak olyan informális hatalma van, amely esetenként jóval jelentősebb, mint azoknak a befolyása, akik formális pozíciót is viselnek. Legutóbb például az derült ki, hogy Habony Árpád közvetített Orbán Viktor és Tarlós István főpolgármester között az agglomerációs közlekedést érintő vitában. 

A befolyásos ember

Hasonló informális hatalma volt Simicska Lajos milliárdos vállalkozónak is addig, amíg össze nem veszett Orbán Viktorral. Bár papíron Simicska nem volt a kormány tagja, ennek ellenére komoly befolyása volt a döntéshozatalra.

Bár Habony Orbán közelében van, mégsem esett át nemzetbiztonsági átvilágításon. Orbán 2014 tavaszán azt állította, nem áll hivatalos kapcsolatban Habonnyal, és nem tudja befolyásolni, hogy a sajtó kit nevez a tanácsadójának. Habony ugyanakkor Orbán legbelső tanácsadói körének a tagja, amit egy hírében még a Fidesz honlapja is megerősített