Béremelést ígért, most eltünteti a nyomát is a Fidesz

2016.02.17. 16:56 Módosítva: 2016.02.17. 17:09

A Fidesz utólag eltüntette honlapjáról azt a Semmelweis-napi közleményt, amelyik béremelést ígért az egészségügyi dolgozóknak, írja a 168 Óra. Az újság kedden még arról cikkezett, hogy az orvosok és az ápolók még nem kapták meg a januárra ígért pénzeket.

A fidesz.hu-n akkor még olvasható volt a frakció tavaly júliusi közleménye:

A kormánypárt köszönetet mond az egészségügyi dolgozók áldozatos munkájáért, és biztosítja őket, mindent megtesz annak érdekében, hogy munkakörülményeik, anyagi és erkölcsi megbecsülésük érezhetően tovább javuljon.

A közlemény arra is kitért, hogy a szakorvosi minimálbér nettó 270 ezer forintra fog emelkedni.

Később a 168 Óra egyik olvasója szúrta ki, hogy az akkor még elérhető közlemény időközben eltűnt. Itt lehetett olvasni, a cím azonban mostanra 404-es hibát jelez. Ha viszont rákeresnek a címre (Folytatódik a béremelés az egészségügyben), és tárolt változatként nyitják meg, még mindig olvasható.