Ottó
21 °C
32 °C

Kipróbáltam az állami Facebookot

hivatalas
2016.02.19. 06:08 Módosítva: 2016-02-19 06:49:35
Két embert kerestem, mindegyiküknek csak a nevét tudtam és azt, mikor született és melyik városban vagy annak környékén élhetett húsz évvel ezelőtt. Egy állami emberkereső szolgáltatást vettem igénybe, közben magam is nyomozni kezdtem. Végül megtaláltam, akiket kerestem. De vajon az állami szolgáltatás vagy a magánnyomozás volt-e hatékonyabb?

Egy külföldi tévétársaság keresett meg két hónappal ezelőtt. Van egy műsoruk, amelyikben régen vagy soha nem látott családtagokat kutatnak fel. Jelentkezett náluk egy néző, aki Magyarországon született, de szinte azonnal állami gondozásba került, majd néhány hónapos korában két külföldi állampolgár örökbe fogadta, elvitték magukkal külföldre, ott is nőtt fel, magyarul sem tud. Biológiai szüleit nem ismeri, azt se tudja, hol élhetnek, egyáltalán, élnek-e még, mindössze annyit tud, hogy mi a nevük és melyik évben születtek. Valamint azt is tudja, hogy ő melyik magyar településen született és mikor.

A televíziós társaság azzal bízott meg, hogy találjam meg a biológiai szülőket.

Ekkor jutott eszembe, hogy van egy olyan állami szolgáltatás, amelynek segítségével embereket lehet felkutatni és kapcsolatba lépni velük. A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) összehozza az embereket egymással, azaz bárki kérésére felkutat bárkit, aki Magyarországon él. Gyakori, hogy egy gyermek keresi soha nem látott apját vagy anyját, ahogy az is, hogy régi ismerősöket, szerelmeket kutatnak fel így. Az sem ritka, hogy valaki meg szeretné venni a szomszédjában lévő ingatlant, de ehhez először meg kell találnia a tulajdonosát, ezért fordul a KEKKH-hez, amit én az egyszerűség kedvéért Állami Emberkeresőnek nevezek ezentúl. 

Erről az egyébként elég hasznosnak tűnő szolgáltatásról korábban már írtam egy hosszabb cikket, de még sosem próbáltam ki. Most eljött az ideje, egy próbát megér - gondoltam, persze közben én is elkezdtem nyomozni, mégsem végeztethetem mással a munkát, bármennyire is ígéretes az állami segítség. 

Maga az adatkérés viszonylag egyszerű volt: a KEKKH honlapján az Adatszolgáltatás menüpontra kell kattintani, utána pedig a "Kapcsolatfelvétel hozzátartozóval, régi baráttal, ismerőssel" linkre. Elég ígéretesnek tűnt, amit az oldalon olvastam:

Ha Ön keresi hozzátartozóját, rég nem látott barátját, ismerősét, osztálytársát, csupán kapcsolatfelvétel céljából (bármilyen jogi vonatkozás nélkül), azaz csak újra beszélni szeretne vele, hallani akar felőle, kétféle kapcsolat felvételi forma közül választhat: Hivatalunk megkeresi az Ön által megjelölt személyt, és írásos hozzájárulását kéri, hogy név, lakcím és értesítési cím adatait az Ön rendelkezésére bocsáthassa (írásos hozzájárulás kérése). Hivatalunk értesíti a keresett személyt, hogy Önt közvetlenül keresse meg a megadott címen vagy telefonszámon, amennyiben fel akarja venni Önnel a kapcsolatot (értesítés, üzenettovábbítás).

Úgy döntöttem, hogy a kétféle lehetőség közül a keresett emberek írásos hozzájárulását kérem, hogy a lakcímüket megtudjam, aztán ha hozzájárulnak, akkor majd személyesen felkeresem őket. Megírtam a hivatalnak, amit tudtam: a keresett emberek nevét és a születési éveiket, valamint azt, hogy milyen városban vagy annak környékén élhetnek. Bár a vezetéknevük nem volt annyira gyakori, mint például a Kovács vagy a Szabó, de annyira egyedi sem, hogy csak néhány legyen az országban.

A hivatalnak postai úton elküldtem a kérést és vártam. Legalább 8, de legfeljebb 21 nap alatt ígértek választ. 

Közben belekezdtem a saját nyomozásba.

Nyilván először az interneten keresgéltem, de ez teljesen reménytelennek tűnt. Aztán a nyilvánosan elérhető adatbázisokkal (például telefonkönyv) próbálkoztam, de ez a kutatás első fázisában még nem nyújtott segítséget. Ezután a céginformációs rendszerben kezdtem el kutatni. Abban bíztam, hogy a bő két évtizede állami gondozásba került embernek esetleg van egy testvére és annak talán egy cége, esetleg egyéni vállalkozása. Itt már kezdett körvonalazódni egy hasznos nyom: több olyan embert is találtam, akik vagy tulajdonosai vagy ügyvezetői (esetleg volt ügyvezetői/tulajdonosai) egy cégnek és az édesanyjuk vezeték-és keresztneve megegyezik a biológiai édesanya nevével.

Bár a céginformációs rendszer az ügyvezetők/tulajdonosok édesanyjának a születési adatait nem rögzíti, az ügyvezetők/tulajdonosok születési adatait esetenként igen, ha pedig nem, akkor az adószámukból vissza lehet fejteni azt. Ebből pedig nagyjából ki lehet következtetni, hogy az édesanyjuk milyen időintervallumon belül születhetett.

Ennek a módszernek a segítségével tudtam szűkíteni a kört, de volt még egy szempont: a földrajzi hely. Mivel tudtam, hogy melyik településen vagy annak a környékén élhettek annak idején a biológiai szülők, ezért azokra a személyekre koncentráltam, akik megfelelnek ennek a kritériumnak, tehát az adott megyében élnek. Ilyenből pedig csak egy volt: egy volt ügyvezető, akinek a vezetékneve megegyezett az örökbe fogadott ember édesapjának a nevével, míg az édesanyja neve megegyezett az örökbe fogadott ember édesanyjának a nevével. És bár a születési dátumát a rendszer nem rögzítette, de az adóazonosítóját igen. Utóbbiból kiderült, hogy nagyjából ő is abban az időben született, mint az az ember, akit a szülők állami gondozásba adtak. Az illető lakcíme ráadásul 30 kilométerre volt attól a településtől, ahol a később örökbe fogadott személy született.

Ez már egy elég hasznos nyom volt. Mivel egy kis településről volt szó, gondoltam, elmegyek oda és személyesen keresem fel az illetőt. De még mielőtt autóba szálltam volna, azért futottam egy kört a tudakozóban. Kiderült, hogy a településen ugyanezen a családnéven és ugyanabban az utcában lakik egy ember, akihez van mobilszám. Felhívtam és pár kérdés után kiderült, hogy nagyon is jó nyomon vagyok, mert akivel beszéltem, az egyik testvére annak az embernek, akinek a szüleit kerestem. Így végül megtaláltam a biológiai szülőket. Pontosabban csak az egyiküket, mert időközben az apa elhunyt.

Néhány nappal a sikeres magánnyomozás után kaptam kézhez az értesítést az Állami Emberkeresőtől. Rossz hírt közöltek: nekik nem sikerült felkutatniuk azokat a személyeket, akiket kerestem. Persze ezt olyan hivatalos nyelvezetben adták a tudtomra, hogy a hajam égnek állt tőle, de az indoklás lényege az volt, hogy az általam közölt adatok (név, születési év) alapján a keresett személyeket nem tudták

egyedileg azonosítani.

Ez azt jelentette, hogy az adott évben több olyan személy is született, akinek ugyanolyan vezeték-és keresztneve volt, mint a keresett személynek. És ezek szerint hiába adtam meg a hivatalnak, hogy melyik városban vagy megyében élhetnek a keresett emberek, ez sem segített.

A jó hír viszont az volt, hogy ezért egy fillért nem kell fizetnem. Ennek tényleg örültem, mert a tájékoztatóban az szerepelt, hogy a szolgáltatásért akkor is kell fizetni, ha sikertelen a kapcsolatfelvétel. De ezek szerint ha a hivatal fel sem tudja a keresett személlyel venni a kapcsolatot, akkor pénzt sem kér érte. 

Mi ebből a tanulság? 

Leginkább az, hogy ha az Állami Emberkeresőt akarjuk használni, akkor jó eséllyel csak akkor járható ez az út, ha a név és a születési év mellett a születési hónapot és napot, esetleg a keresett személy anyja nevét is tudjuk. Vagy ha ezt nem is, akkor csak akkor van esélyünk, ha a keresett embernek a neve annyira egyedi, hogy csak egyetlen egy van belőle az országban. 

Ezt az állami szolgáltatást egyébként viszonylag kevesen ismerik, legalábbis erre utal, hogy évente néhány száz keresést indítanak.