Egyre több magyar lesz szexrabszolga

000 Par2306788
2016.02.20. 07:30

Egyre több magyar fiatal esik áldozatául az emberkereskedelemnek. Jellemzően a három, anyagilag a leghátrányosabb helyzetben lévő megyéből adják vagy rabolják el szexrabszolgának a 14–23 éves lányokat és fiúkat, akiket Nyugat-Európában dolgoztatnak – írja a Magyar Nemzet az ökumenikus pedagógusműhely rendezvényén elhangzottak alapján.

Az Europol statisztikája megdöbbentő:

minden ötödik áldozata magyar volt az európai emberkereskedőknek 2009 és 2013 között.

Viszonyításként: az Európai Bizottság megállapította, 2010–2012-ben az EU-ban 30 146 áldozatot vettek nyilvántartásba. Különösen aggasztó, hogy évről évre nő a szexuális célú kizsákmányolás az emberkereskedők áldozatai között - írja a lap.

A Sándor kör csütörtöki előadásán az is kiderült, hogy

Magyarország a szexuális célú emberkereskedelem kiinduló országa lett.

14–23 éves lányokat és fiúkat adnak vagy rabolnak el, illetve kecsegtető jövőképpel csábítanak Nyugat-Európába. Olyan országokba viszik az áldozatokat, ahol csak a futtatás tiltott. Így Németországba, Ausztriába, Belgiumba, Hollandiába, az Egyesült Királyságba, Franciaországba, Svájcba és Olaszországba szállítják a fiatalokat, hogy ott három műszakban, heti hét napon át prostitúcióra kényszerítsék őket. Az emberkereskedők jellemzően Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Baranya megyéből, a mélyszegénységben élő, főleg roma populációból szedik áldozataikat.

Az is egyre többször fordul elő, hogy a nyomorban élő családok adják el gyermekeiket, hogy az itthon maradottak meg tudjanak élni.