A Klik elnöke sajnálkozik, nem tudnak minden számlát kifizetni

2016.02.22. 19:03

Csak a béreket tudta kifizetni a Klik az elmúlt két hónapban, egyéb számlákat nem - ismerte el az RTL Klub-nak Hanesz József, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnöke. 

A Klik vezetője az utóbbi hetekben, mióta elkezdődtek az oktatási tiltakozások, eltűnt a nyilvánosság elől. Most a Házon kívülnek nyilatkozott, a Híradó ebből mutatott meg egy előzetest. 

A Klik-nek 17 milliárd forintra duzzadt az adósságállománya, ezt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt héten közölte. Egy hónap alatt tehát 7 milliárddal nőtt az adósság. A Klik vezetője most ennek háttéréről azt mondta, hogy az adósság amiatt alakult ki, mert az elmúlt időszakban csak a béreket tudták kifizetni (a szervezet munkavállalója az összes állami alkalmazott pedagógus), a számlákra már nem maradt pénzt.

Hanesz József szerint ez nem a Klik hibája, a szervezet jó, csak jól kell működtetni. Napokon belül ezért új költségvetést készítenek. Akkor majd ki tudják fizetni a többi számlát is feltehetően.

Az államtitkár szerint éppen most jó a költségvetés

Eközben a parlament honlapján megjelent az Emmi magyarázata is a Klik adósságáról. Rétvári Bence államtitkár Ikotity István LMP-s képviselő írásbeli kérdéseire azt válaszolta, hogy a szervezet megalapításakor azért volt nehéz tervezi a költségvetést, mert "a szervezet számos,

önkormányzatoktól megörökölt adóssága, kifizetetlen számlák, továbbá olyan folyamatban lévő szerződések, melyek költségvetési vonzata nem volt előre kalkulálható". 

Az elmúlt években több korrekció is történt, "a 2016. évben a Klik már a tapasztalatok és az összes körülmény ismeretében megállapított költségvetéssel működhet" - írta az államtitkár. ehhez képest a Klik vezetője most azt mondta, hogy új költségvetés kell.