Maradandó károsodás érhette az egyik törökszentmiklósi csecsemőt

2016.02.22. 17:57
Január végén került a kórházba két törökszentmiklósi terhes nő, aki drogot fogyasztott. A csecsemők életben maradtak, de az egyikükön nyomott hagyott a kábítószer.

Úgy tűnik, hogy maradandó károsodást szenvedett a törökszentmiklósi drogügyben érintett egyik csecsemő - tájékoztatta Lippai Norbert, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet megbízott orvosigazgatója hétfőn az MTI-t.

A megyei rendőr-főkapitányság korábban azt közölte, hogy január 28-án és 29-én több embert súlyos állapotban vittek kórházba a mentők Törökszentmiklósról egy veszélyes, új pszichoaktív anyag fogyasztása miatt. Két fiatal, várandós nő is a kórházukba került, rajtuk császármetszést is végre kellett hajtani.

Lippai Norbert azt mondta: az újszülötteket a fővárosba szállították, azóta mindketten visszakerültek a szolnoki kórházba, ahol jelenleg is ápolják őket, állapotuk stabil. Hozzátette: biztosat csak későbbi fejlődésük során lehet tudni, de jelenleg úgy tűnik, hogy az egyik csecsemő maradandó károsodást szenvedett, a másik csecsemő megúszta.

Nem kaphatják vissza a csecsemőket

A Velvet.hu azt írta, egyelőre egyik törökszentmiklósi nő sem kaphatja vissza csecsemőjét, mert a  Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság és a Törökszentmiklósi Család- és Gyermekjóléti Központ jelzése alapján jelenleg nevelésbe vételi eljárás van folyamatban.

A megyei kormányhivatal sajtóosztálya a Velvet.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy az ügyben érintett szervezetek, hatóságok, így a gyámügyi és igazságügyi főosztály is szoros kapcsolatban állnak egymással, hogy "mihamarabb, a kiskorúak érdekében legjobb döntés megszülessen".

A jogszabály szerint "a gyámhatóság többek között akkor veheti nevelésbe a gyereket, ha a gyermek számára családba fogadó gyám rendelésére nem kerülhet sor, és a gyermek fejlődését családi környezete veszélyezteti, és veszélyeztetettségét az alapellátás keretében biztosított szolgáltatásokkal, valamint a védelembe vétellel nem lehetett megszüntetni, illetve attól eredmény nem várható, továbbá, ha a gyermek megfelelő gondozása a családján belül nem biztosítható" - olvasható a Velvet.hu-n.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a törökszentmiklósi kábítószerüggyel összefüggésben január 29-én egy 39 éves helybéli férfit őrizetbe vettek. A Szolnoki Járásbíróság február 1-jén egy hónapra elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.