Natália
-3 °C
8 °C

A Fidesz a népszavazási balhéról: a korábbi káosznál jobb a helyzet

2016.02.23. 14:07
A népszavazásról szóló törvény valóban nem ideális, de a korábbi szabályozásnál mindenféleképpen jobb. A szocialisták ma is csak a teljes alkalmatlanságukról tettek tanúbizonyságot. A Fidesz elítéli a szocialisták botránykeltését. Kormánypárti nyilatkozatok a népszavazás körüli balhéról, Balog Zoltán miniszter rendhagyó megjegyzésével kiegészítve.

A Fidesz semmilyen módon nem érintett a Nemzeti Választási Iroda (NVI) épületénél kedden történt eseményekben - jelentette ki Gulyás Gergely, a kormánypárt frakcióvezető-helyettese a népszavazási állóháborúról. Egy kopaszokkal megsegített asszony nagy tülekedés után négy másodperccel előzte meg az MSZP-t.

Gulyás az esetről azt mondta:

a népszavazásról szóló törvény valóban nem ideális, de a korábbi szabályozásnál mindenféleképpen jobb.

Hiszen Gulyás szerint az a jogállamisággal összeegyeztethetetlen módon lehetővé tette egymással ellentétes tartalmú referendumok egyidejű megtartását. "Korábban egy káosz volt" - fogalmazott.

Gulyás emlékeztetett, a Fidesznek ellenzékben "elképesztő akadályokat" kellett leküzdenie a "kormányhoz nyilvánvalóan kötődő, hobbi beadványozókkal" szemben a háromigenes népszavazás megtartásához.

A jelenlegi törvény az Alkotmánybíróság világos jogi szabályozásra vonatkozó elvárásának felel meg azzal, hogy egy témában nem enged egyszerre több népszavazást kiírni - fejtette ki, hozzátéve, a mostani jogszabály miatt csak a benyújtásnál alakulhat ki kaotikus helyzet, míg a régi törvénynél a lebonyolítás is káoszba fulladhatott.

Gulyás Gergely megjegyezte azt is, várják a jelenlegi szabályozásnál jobb javaslatokat. 

Balog Zoltán felháborodott

A 444 megkérdezte Balog Zoltánt is a dologról, és az emberi erődforrások minisztere a következőképp reagált

Felháborítónak tartom, hogyha ilyen történik.

A miniszter azt mondta: "bár nem ismerem a részleteket, de ha bárki bárkit a szabadságában akadályozott, el kell nyernie méltó büntetését".

A Fidesz elítéli a szocialista botránykeltést

Délután közleményt is kiadott a Fidesz a történekről. Ebben azt írták, hogy a szocialisták keltették a botrányt. A közleményt teljes terjedelmében közöljük:

A népszavazás kezdeményezésének feltételei általánosan ismertek és mindenki számára kötelezőek. Immár sokadjára fordul elő, hogy a szocialisták képtelenek egy népszavazási kezdeményezést szabályosan beadni. Nyilvánvaló, hogy csak a botránykeltésben érdekeltek. Ezzel a szocialisták ma is csak a teljes alkalmatlanságukról tettek tanúbizonyságot. A Fidesz elítéli a történteket és a szocialisták botránykeltését. A Fidesz-frakció minden, a Nemzeti Választási Irodánál történt eseménnyel kapcsolatban megfogalmazott vádat visszautasít.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!