Miklós
-7 °C
2 °C

Zsidógyűlölő kap szobrot a Fidesztől a holokauszt múzeumnál

2016.02.23. 10:47

Alig néhány méterre a Holokauszt Emlékközponttól kap szobrot szerdán Donáth György. Az 1947-ben kivégzett egykori parlamenti képviselőnek a Politikai Elítéltek Közössége állít emlékművet, az avatáson Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke, és Boross Péter egykori kormányfő is beszédet mond – írta a 444.hu.

Donáth ugyan valóban koncepciós per áldozata volt, ám ez nem írja felül szélsőjobboldalon végigjárt politikai pályafutását. A politikus 1939-44 között képviselője volt a kormánypártnak, a Magyar Élet Pártjának (MÉP), amelynek budapesti elnöke, 1943-tól pedig országos alelnöke volt.

A kétharmados többséggel irányító MÉP közreműködésével lépett életbe a II. zsidótörvény, amelynek Donáth lelkes támogatója volt. Ő alapított ernyőszervezetet a fajvédő civil szervezetek számára, Egyesületközi Együttműködés címen. Célja elsősorban a zsidóság kizárása volt a társadalomból, de emellett aktívan fellépett a sváb kisebbség visszaszorításáért is.

Nem azért ítélték el, amit tett

A Politikai Elítéltek Közössége annyit joggal állít, hogy Donáthot olyan bűncselekményért ítélték el, amelyet nem követett el: az ítélet szerint köztársaság-ellenes összeesküvést szervezett 1945 után. A per elsőrendű vádlottja az ekkor 41 éves politikus volt, de az eljárás valódi célja csupán az volt, hogy a kommunisták megkezdjék a Független Kisgazdapárt felszámolását.

A 444-nek nyilatkozott Ungváry Krisztián történész szerint „a magyar történelem jobboldali alakjai között számos tiszteletre méltó személy található. Igencsak sajátos, hogy a kormány közülük mindig csak azokat kanonizálja, akik a fajelméletek felé is mutattak nyitottságot. Giesswein Sándor, Slachta Margit vagy Márai Sándor helyett rendre beteges antiszemitákat, kisszerű írokat és notórius fajvédőket preferálnak. Értem én, hogy el kell lopni a Jobbiktól a szellemi muníciót, de aki a korpa közé keveredik, azt előbb-utóbb megeszik a disznók. Donáth György ártatlan volt abban, amivel 1947-ben vádolták, miközben tényleges felelősségét a bíróság nem is firtatta. Holott lett volna mit. Donáth az antiszemita törvények egyik szorgalmazója volt. Azonban több volt mint egyszerű antiszemita: a német nemzetiséggel szemben is faji intézkedéseket követelt.”

A korszakot kutató történész szerint „Ilyen embernek szobrot avatni közbotrány.”

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.