A fideszes, aki haragban áll a Fidesszel

DSC 9974
2016.02.24. 23:26
Erdősi Lászlónak, Herceghalom polgármesterének ezer arca van. Legalábbis teljesen eltérő képek élnek róla a településen. Van, aki szerint kedélyes, közvetlen vezető, aki kutyasétáltatás közben megáll néhány szót váltani az emberekkel. Mások arról beszélnek, hogy zárkózott, semmit sem lehet róla tudni, de vannak olyanok is, akik elkötelezett fideszesnek ismerik őt is és a feleségét. A párt helyi szervezete elhatárolódik tőle, és hangsúlyozza, hogy soha nem volt tagja a herceghalmi Fidesznek. Bár nincs róla egységes kép, felesége szocialistákat megelőző népszavazási kérelme után sokan akarják, hogy távozzon.

Erdősi László polgármester soha nem volt a herceghalmi Fidesz tagja

– közölte velünk Makay István, a település alpolgármestere a helyi önkormányzat rendkívüli ülése után szerda este. Az eseményen nem jelent meg a polgármester, akitől magyarázatot vártak volna mind a helyiek, mind a képviselő-testület, hogy miért adott be a felesége az MSZP-s Nyakó Istvánt megelőzve népszavazási kezdeményezést a vasárnapi zárvatartás ügyéről.

A rendkívüli ülést ugyan a falu Facebook-oldalán úgy hirdették meg, hogy azt a képviselők kezdeményezték, de Makay az Indexnek azt mondta, maga a polgármester hívta össze a gyűlést. Mivel Erdősi nem volt ott, hogy magyarázatot adjon felesége kezdeményezésére, a képviselő-testület továbblépett a napirendi pontok között, és a csatornafelújításról egyeztettek. Ez pedig annyira már nem érdekelte azt a 20-25 helybélit, akik Erdősi miatt jöttek, így amikor látták, hogy vele nem tudnak találkozni, inkább hazamentek. 

Erdősi László, a nem fideszes

Ahogy azt Makay is elmondta, Erdősi nem tagja sem a Fidesz helyi, sem az országos szervezetének, noha 2010-ben még az ő színeikben nyert választást. Bár sokáig jó kapcsolata volt a párt herceghalmi tagjaival, 2014-ben a viszony megromlott. „Nehezményezte, hogy a párt fiatalabb jelöltet akart indítani, olyat, aki több cikluson át képviselheti a helyieket” – ismertette Makay az okokat, de állítja, a polgármester eleinte partner volt abban, hogy az akkori alpolgármestert, Csizmadia Zsuzsannát felkészíti a pozíciója átadására.

Néhány hónappal a 2014-es önkormányzati választások előtt bejelentette, mégis elindul, de a Fidesz nélkül, függetlenként. A helyi újság az évi júliusi számához írt köszöntőjében már neheztelve írt a Fideszről:

2010-ben örömmel fogadtam el egy olyan párt támogatását, amely értékrendemhez közel áll. Sem akkor nem gondoltam, sem pedig most nem gondolom azonban, hogy az országos politika, vagy azok helyi képviselői hivatottak lennének a helyi ügyek intézésére.

Végül Erdősi nyerte a csörtét: 2014-ben 14 százalékkal előzte meg Csizmadiát, a Fidesz jelöltjét. 

Erdősi László, a fideszes

Erdősi László, polgármester
Erdősi László, polgármester
Fotó: herceghalom.hu

A helyiek körében mégis mindenki a párthoz köti. „Nem lepett meg a népszavazási balhé, tudtam, hogy stróman” – mondta egy helyi férfi. Ő Erdősi Lászlónéról azt mesélte, hogy „Orbán Viktor – Az én miniszterelnököm” feliratú kitűzőben kampányolt az országgyűlési választások előtt. Ugyanígy többen mondták azt, hogy „a lelkében fideszes volt”, de a helyi szervezettel már nincs jóban.

„Megsértődött rájuk” – adták meg a választ, de sokak szerint valami más lehet a háttérben, azt viszont nem tudják, hogy mi. 

Az titok a herceghalmiak előtt, hogy vannak-e kapcsolatai a párt országos szervezetével. Volt, aki emlékezett rá, hogy már korábban is politizált. Erdősi 1990-ben valóban a budapesti I. kerületben volt önkormányzati képviselő, majd alpolgármester. Szerintük a fővárosban azokból az időkből még lehetnek ismerősei. 

 

Erdősi László, a kommunista

„Olyan, mint egy primadonna! Előadja magát mindenhol” – mesélte egy herceghalmi nő. Amikor arról kérdeztük, hogy a polgármester milyen körökben mozog, azt mondta, a „kocsmában és a nyugdíjasklubban”. Ahogy Erdősivel kapcsolatban mindenről, erről is két kép van a faluban: míg van, aki szerint szereti az italt, a másik tábor azt állítja, józan ember.

Az előbb említett hölgy hosszú körmondatokban cikázva odáig is elmerészkedett, hogy lekommunistázza a polgármestert. Állítja, Erdős az NDK-ban dolgozott, ezt pedig akkor „csak a tudjukkiknek lehetett”. Azt többen tudják, hogy Németországban dolgozott, de a többség szerint ebben semmi meglepő nincs: jó villamosmérnök volt.

Erdősivel kapcsolatban csak egy dologban van viszonylagos egyetértés: nem találkoztunk olyan emberrel, aki azt mondaná, hogy ne kellene távoznia. Az önkormányzati képviselő-testülethez már érkezett is egy indítvány a lemondatására. „Nehéz helyzetbe hozta a településünket” – mondta szinte mindenki az ügyről. 

Hiányzó szálak

Ahogy azt az Index feltárta, Erdősi népszavazási kezdeményezést benyújtó feleségét a Fideszhez több szálon kötődő személyek segítették abban, hogy beelőzze az MSZP-s Nyakó Istvánt, aki már sokadjára késett el a saját kérdésével. Erdősiné kísérőjéről, Varró Ádámról megtudtuk, hogy erős fradis kötődése van, ráadásul közeli ismerőse Petrőczy Dániel, a XVII. kerületi önkormányzat egyik fideszes képviselőjének. Emellett Varró és Kubatov Gábor Fidesz-alelnök titkára, Kindlovits Máté gimnáziumi osztálytársak is voltak a Pál Apostol Katolikus Gimnáziumban. A Nemzeti Választási Irodában Nyakót akadályozó tagbaszakadt népszavazás-rajongó férfiakról pedig kiderült, hogy közülük többen a Fradi Securityt jelölték meg munkahelyükként a Facebookon. Az FTC elnöke pedig nem más, mint Kubatov Gábor, aki ugye nem mellesleg a Fidesz alelnöke is.

Rejtély, honnan ismerhette őket Erdősiné. Mert a polgármester ugyan sportembernek mondja magát, és annak is tartják Herceghalmon, de senki nem tud arról, hogy köze lenne a Fradihoz. A helyiek szerint nem jár ki a focicsapat meccseire, és azért nemcsak meglepő, de egyenesen döbbenetes lenne, ha kiderülne, hogy titokban tagja a kemény magnak, az ultráknak vagy a B-középnek. Arról sem tud senki, hogy Kubatovval baráti viszonyt  ápolna.

Megpróbáltuk megkérdezni a polgármestert és a feleségét is a népszavazási balhéról, de nem tudtuk elérni őket. Mikor a házuknál jártunk, két újságíró már több órája várt rájuk. De egy tévés stáb autóval is üldözte a politikust. Így mi már nem beszélhettünk se Erdősinével, aki az országos politikába emelte Herceghalmot, se férjével, a Fidesszel haragban álló fideszes Erdősi Lászlóval.