Népszavazzon az Indexen!

DSZZS20090607013
2016.02.24. 16:54

Elképesztő felfordulás, bohózat, már-már kutyakomédia zajlik népszavazás-ügyben az országban: kedden kopaszok akadályozták meg az MSZP-s Nyakó Istvánt, hogy beadhassa a pártja kérdését, szerdán pedig egy Csabai József nevű magánszemély táncolt vissza az Orbán Viktor kérdésével egybevágó témájú népszavazási kezdeményezésétől 111 perccel a miniszterelnök bejelentése előtt (egy témán belül egyszerre egy kérdést tud feldolgozni a törvény alapján a Nemzeti Választási Bizottság).

A vasárnapi zárva tartásos MSZP-s kérdésről így egy ideig biztos nem lesz még népszavazás, miközben az is erősen billeg, hogy Orbán kérdéséről lesz-e szavazás, hiszen az az Alaptörvénybe ütközik. Viszont mivel Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság elnökének nyilatkozata óta tudjuk, hogy „Magyarországon egyáltalán nem nehéz népszavazást tartani, főleg azon országokhoz képest, ahol például nincs népszavazás...”, az Index is bátrabban él a közvetlen demokrácia gyakorlásának ilyen fajta eszközével.

Ennek szellemiségében most arra kérjük, járuljon a következő bekezdés elé, és voksoljon az MSZP-s, és Orbán kérdéséről is úgy, ahogy azt egy igazi demokratának tennie kell. Urnáink 2016. február 25-én 17:00-kor zárulnak, utána eredményt hirdetünk. 

Orbán kérdése:

Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?

  • 47535
    Nem.
  • 29885
    Igen.

Az MSZP kérdése:

Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés semmisítse meg a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt?

  • 70784
    Igen.
  • 10912
    Nem.