Bertalan
14 °C
27 °C

500 magyar kommunista vezető adatait hozták nyilvánosságra

2016.02.25. 10:43

Mintegy félezer olyan kommunista vezetőről tett közzé adatbázist csütörtökön a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB), aki részt vett az 1956-os forradalom elfojtásában, valamint az azt követő megtorlásban, közölte a bizottsága elnöke az M1-en.

11138631 1601707340042659 4124749453882482994 n
Fotó: NEB / Facebook

Földváryné Kiss Réka a kommunizmus áldozatainak emléknapján az MTI beszámolója szerint elmondta, hogy egy nagyszabású kutatómunka első eredményeit hozzák nyilvánosságra, és a szakma számára is sok újdonságot tartalmaz az adatbázis, amelyet folyamatosan bővítenek majd. A gyűjtés a hatalom birtokosaira összpontosított:

bírákról, állambiztonsági tisztekről, munkásőrökről, pártvezetőkről, valamint sortüzek vezénylőiről kerültek ki adatok a honlapra.

A legnagyobb újdonság, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára segítségével elkészítették az állambiztonsági vezetők - mintegy 300 ember - pályaképét, valamint azon vizsgálótisztek életútjának feltérképezését is megkezdték, akik ügyei halálos ítélettel zárultak.

A NEB honlapján szereplő ismertető szerint

a bemutatott kommunista hatalombirtokosok egy része a hatalmi struktúrából fakadóan, az általuk betöltött funkció révén volt a megtorló gépezet működtetője a szabadságharc leverését követően, míg mások személyükön keresztül, közvetlenül is szerepet vállaltak a megtorlás folyamatában.

Az adatbázisban külön kezelik az 1956-62 közötti állambiztonsági vezetőket, 1956-66 között az MSZMP KB adminisztratív osztályát, a vizsgálótiszteket és a munkásőröket. Az adatbázis itt nézhető meg.