Malvin
9 °C
25 °C

Nyílt levél az iskoláskorú gyermekek szüleihez

2016.02.28. 15:40

Tisztelt Szülők!

Oktatásért felelős államtitkárként, akadémikusként, három gyermek édesapjaként, felelős szülőként elkerülhetetlen, hogy véleményt mondjak a február 29-ei „Nem leszek suliban” elnevezésű akcióval kapcsolatban. Mivel ez a kezdeményezés szorosan kapcsolódik az elmúlt hetek történéseihez, engedjék meg, hogy ezeket az eseményeket bemutassam Önöknek úgy, ahogyan én látom.

Egyfelől örömteli és bíztató jelenség, hogy az oktatás kérdése az elmúlt időszakban ilyen nagy médiavisszhangot és társadalmi támogatottságot kapott, hiszen valóban, a saját és gyermekeink jövőjét is meghatározó kérdésekről beszélünk, ugyanakkor sajnálatos fordulat, hogy a különböző megnyilvánulások egy részében már régen nem az oktatás helyzetéről esik szó. Egyéni és pártpolitikai érdekek, személyes önmegvalósító törekvések terelik el a figyelmet szakmai kérdésekről egy olyan irányba, amely nehezíti a szülők és a pedagógusok tisztánlátását is. Úgy látom és remélem, sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik ennek az ellenkezőjét, a tisztánlátást igyekeznek elősegíteni.

A Köznevelési Kerekasztal megalakulását a köznevelés átalakításának szükségessége hívta életre. A kormány tisztán látja mindazokat a kérdéseket, amelyeket az oktatás színvonalának emeléséhez, a pedagógusok nyugodt és zökkenőmentes munkájához, a diákok kiegyensúlyozott tanulásához elengedhetetlenül meg kell válaszolnunk. Annak érdekében, hogy lépéseink hosszú távra megoldást hozzanak és összhangban legyenek minden, köznevelésben érdekelt szereplő elvárásaival, több mint 2000 iskola véleményét figyelembe véve gyűjtöttük össze mindazokat a problématerületeket, amelyeket az intézmények megfogalmaztak, továbbá tankerületi fórumokat szerveztünk, amelyek lehetőséget biztosítottak a személyes véleménynyilvánításra is. A Köznevelési Kerekasztal munkacsoportjait a beazonosított feladatok mentén állítottuk fel.

A kerekasztalra minden olyan szervezet meghívást kapott, amely kompetens az oktatás belső problémáit illetően, sőt, a kerekasztal második ülését további tagokkal bővítettük. Sajnálatos, hogy bár a kerekasztal összehívását és az oktatás kérdéseinek megvitatását pedagógus szakszervezetek maguk is kérték, többen közülük (Pedagógusok Szakszervezete, Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete) távolmaradásukkal mégis elmulasztják azt a magas szintű szakmai munkát, amely mind a munkacsoportokban, mind pedig a kerekasztal ülésein zajlik. Úgy vélem, konstruktív hozzáállásunkat az elmúlt hetek számtalan lépése bizonyítja, s nyitottságunkon a jövőben sem kívánunk változtatni. Annál is inkább, mert hiszek benne, hogy a többek által megfogalmazott problémákat az utcán nagyon nehéz lenne megoldani. Bízom benne, hogy a szakszervezeti vezetők a jövőben mégis a tárgyalóasztalt választják, és tevékenységüket nem a széthúzás, hanem a közös cél érdekében végzett közös munka határozza majd meg. Remélem, hogy saját követeléseik megtárgyalásánál, sőt, kéréseiknél jóval előremutatóbb javaslatok megszületésénél őket is a kerekasztal tagjaiként köszönthetem.

A kerekasztal munkacsoportjaiban dolgozó közel 100 szakértő által kijelölt feladatokat priorizáltuk, a legsürgetőbb kérdésekről napokon, heteken belül döntés születhet. Hogy marad-e a folyamat végére vitás, vagy hosszabb megvitatást igénylő kérdés, ma még nem látjuk, minden valószínűség szerint igen, de ezt nem látom bajnak. Abban viszont magánemberként és közfelelősséget is viselő emberként biztos vagyok és problémának tartom, hogy vannak olyan eszközök, amelyek semmilyen módon nem szolgálják sem gyermekeink, sem az oktatási rendszer átalakításának érdekét. A február 29-ei, iskolai távolmaradásra bíztató akció például ilyennek tűnik. Káros és megosztó, az iskolai élet nyugalmát nagymértékben megzavaró kezdeményezés arra bíztatni (sőt, egyes hírek szerint felszólítani) a gyermekeket, hogy ne menjenek iskolába. Mit mondunk nekik, ha jövő héten, vagy a következő hónapban önként jelzik távolmaradási szándékukat? Milyen példával járunk előttük, ha tárgyalás helyett távolmaradással próbálunk bizonyos problémákra válaszokat adni? Mit mondunk nekik, amikor arról kérdeznek, hogy a kevésbé divatos öltözékű társukkal szóba állhatnak-e még? Vagy ő érezze magát rosszabbul, mert neki nem volt ilyen? Ez ugyanaz, mint amikor a gyerekek csúfolják a más testalkatú társaikat, vagy kiközösítik, mert egy másik országból jött és nem ismeri a nyelvet? Volt részem mind gyerekként, mind apaként ezt megélni, nem jó érzés. A gyerekek persze ilyenek, mi is ilyenek voltunk, de azt, hogy mi felnőttek okozzuk ezt, mert a saját ügyeink megoldásában ettől segítséget remélünk – az nem bölcs dolog. Különösen furcsa, hogy vannak olyan iskolák, amelyek nyomást próbálnak gyakorolni mind a szülőkre, mind pedig a tanulókra, hiszen a legfontosabb alapértékeink közé tartozik, hogy senkit nem érhet hátrány meggyőződésének kinyilvánítása miatt, és senki nem hozható olyan helyzetbe, hogy nézeteivel ellentétes cselekvésre késztessék.

Bízom abban, hogy ha ma nem is mindenki látja így, a megértés szándéka kölcsönös, s hogy elkötelezettségünk a köznevelési rendszer átalakítása iránt hamarosan mindenki számára kézzelfoghatóvá válik. Remélem, a hétfői nap után higgadtabb, a valós problémákra fókuszáló napok következnek.

Prof. Dr. Palkovics László

Oktatási államtitkár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja