Judit, Xénia
17 °C
31 °C

A 20 fős osztályból egyedül vagyok bent

2016.02.29. 09:32

33 ezren jelölték résztvevőnek, 17 ezren érdeklődőnek magukat a Nem leszek suliban Facebook-eseményén. „Három nap hiányzást igazolhat a szülő, legyen ez az első figyelmeztetés!” – írták a szervezők a felhívásban. Folyamatosan futnak be hozzánk olvasóink helyzetjelentései az ország legkülönbözőbb iskoláiból, cikkünkben összegyűjtjük, hol mekkora hatást ért el a kezdeményezés.

Az ön iskolájában hányan hiányoznak?

Ha ön tanár vagy szülő, írja meg nekünk a tema+oktatas@mail.index.hu címre, hogy az osztályából/aiból hányan hiányoznak. Egyben ide várunk minden képet, videót, sztorit a hétfői tiltakozásról.

  • „Az én osztályomban 26-ból négyen vannak, máshol 29-ből 12-en – írta egy pesti tanár.
  • „Több osztályból a gyerekek fele hiányzik. Olyan osztály is van, ahol csak 5-en jöttek be, de van ahol szinte mindenki itt van. A kollégák közül sokan jöttek kockás ingben” – adta hírül egy iskolaigazgató.
  • Egy vidéki két tannyelvű iskolában összesen 35-40 gyerek jelent meg a 327 helyett.
  • „20 fős osztályba járok, ma egyedül vagyok bent. Reggel fél 9-re jöttem, az osztálytermem üres volt, az igazgató körbejárt megszámolni, hányan vagyunk. Így az van, hogy ma 11-ig van tanítás, az első három óra után haza lehet menni. Addig beszélgetünk, társasjátékoztunk” – írta Fejér megyéből egy diák.
  • Egy nyolcadikos osztályban a 15-ből 13-an voltak – azért hiányoztak csak, mert felvételi elbeszélgetésen voltak, tudtuk meg egy tanárnőtől.
  • Pesti iskola: 14 hiányzó egy 20 fős osztályban. Egy másik: 0/22. „A felsősöknek kevesebb mint a fele ment ma iskolába. Az alsósok sokan voltak” – tudtuk meg egy harmadik pesti iskolából.
  • „Nálunk volt kampány, de azért, hogy a mai napon kockás ingben menjen mindenki. Mivel kis elsős a gyerkőc, ezért nagyon szépen köszönjük a tanítónéniknek, hogy így is tudunk tiltakozni” – adta hírül egy szülő.
  • „A lányom budapesti osztályából senki nem hiányzik. Persze ez nem is csoda – ez egy normális iskola, normális pedagógusokkal és szülőkkel!” – írta egy, a tiltakozással láthatóan nem szimpatizáló szülő.
  • Egy Baranya megyei iskolában „egy teljes nyolcadik osztály hiányzik (tudatosan sztrájkolva), a többi osztályból legföljebb néhányan maradtak távol, de inkább betegség miatt” – írta egy tanár.
A Milestone Intézetben 80-100 diák gyűlt össze tanítás helyett.
A Milestone Intézetben 80-100 diák gyűlt össze tanítás helyett.
Fotó: Milestone Institute
  • „Ma reggel a budai iskolánkban a megszokottnál picit kisebb volt a forgalom a folyosókon, nem volt az az üresség, amire a hírek alapján számítottam. Az alsós osztályunkban 7:45-ig 26 gyerekből 17 megjelent. Néhány szülő a folyosón elmélkedett arról, hogy helyesen döntöttek-e vagy nem. Volt, aki bátortalannak érezte magát, volt, aki nem akart a gyerek által közvetve tüntetni” – írta egy olvasónk.
  • Egy másik budai iskolából azt a hírt kaptuk, hogy mindenki bement: „Senki sem tiltakozott a fiam iskolájából. Az igazgató kifejezetten kérte, hogy ne vigyék be a politikát az iskolába. Ehhez az egész iskola szülői közössége tartja magát.″
  • Egy Győr-Moson-Sopron megyei középiskola tizedikes osztályában 32-ből 20 diák hiányzik.
  • Egy pesti általános Iskola hetedikes osztálya teljes létszámban hiányzik. „Gyönyörű példája ez az összefogásnak!″ – írta egy szülő.
  • Egy budai általános iskolában csak ügyelet van, tudtuk meg egy szülőtől, aki másik gyereke révén egy másik budai általános iskoláról is be tudott számolni, ahol „sokan voltak″.
  • Egy vidéki középiskola két osztályából is küldött helyzetjelentést egy többgyerekes szülő: az egyik, 29 fő osztályból 4-en vannak; a másiknál a 27-es osztálylétszámból senki sincs ott.
  • Egy Budapest környéki nagyobb iskola elsős osztályában a 29 fős osztályból csak egy gyermek ment ma. „Ez már pénteken kiderült, amikor az osztályfőnök végignézte, hogy kik mondták le az étkezést a mai napra. Több szülő azért is vacillált a dolgon, mert egyrészt nincs kire bízni a gyermeket, másrészt pedig nem mindenki értett egyet a tiltakozás eme formájával (de a célt elismerik). Nálunk mint bizonytalan szülőknél az döntött, hogy nagy nehezen sikerült kideríteni, hogy ezen a napon nem lesz oktatás, csak ügyelet″ – írta olvasónk.
  • Egy Pest megyei városból azt írta egy szülő, „Komoly szülői és tanári kampány volt, h ne menjenek a gyerekek iskolába. Nem volt szervezett és általános sem, de ezzel együtt helyenként visszatetsző volt, hogy a gyerekeket a »jó cél érdekében« milyen módon rángatják be a témába. A nagyobb évfolyamokban (9–12.) nagyon kevés gyerek ment be, aki bement, azok közül, látva hogy csak páran lézengenek reggel, még megpróbáltak lelépni. Az 5–8. évfolyamokban úgy tudom, lényegesen több gyerek volt bent, talán félház.”
Így néz ki egy osztálynapló, ha minden gyerek hiányzik. A teljes képért kattintson!
Így néz ki egy osztálynapló, ha minden gyerek hiányzik. A teljes képért kattintson!
  • Egy másik Pest megyei városban egy másik szülő kiemelte, nem volt különösebb szülői kampány, és „meglepne, ha osztályonként pár gyereknél többen maradnának távol″.
  • Egy budai általános iskolában kirándulást szerveztek a mai napra; egy másikban kockás ingben mennek múzeumlátogatásra.
  •  A 25 diákomból 4-en jelentek ma meg az iskolában – írta egy osztályfőnök.
  • Egy XXI. kerületi, szintén 25 fős osztályból tízen hiányoznak.
  • Egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város gimnáziumában az egyik osztályban 37-ből hat gyerek ment iskolába.
  • 36-ból 8-an mentek egy 11-es osztályból iskolába Jász-Nagykun-Szolnok megyében.
  • „Nagy a szórás, de biztos, hogy 50%-nál többen hiányoznak” – írta egy pesti általános iskola tanára.
  • „Nálunk komoly szülői nyomás volt, hogy ne vigyük a gyereket iskolába, végül olyanok sem hozták be a gyereküket aki eredetileg úgy gondolták jönnének ma iskolába, így végül a harminc fős gimnáziumi csoportból 8-an vannak bent” – adta hírül egy szülő, akik szerint a szülők egymást rángatják bele a tiltakozásba.
  • „Évfolyamokat vontak össze egy-egy órára, hogy ne kelljen pár lézengő gyereknek órát tartani, körülbelül a diákok 1/3-a ment csak be a mai napon” – írták budapesti szülők. „Nyolcadikos osztályom tanulóinak 20%-a jelent meg ma reggel” – írta egy budai tanár.
  • „15- ből 15 fő bent volt egész nap az órákon” – tudtuk meg egy vidéki 12. osztályról.
  • „Budai gimnáziumunk 32 fős osztályából senki nem jelent meg a mai napon. Összefogtunk és várjuk a következményeket” – írta egy diák.
  • „Ma diákjaink szüleinek közel 90%-a döntött úgy, hogy nem hozza iskolába gyermekét, ilyen formán bátorítva az illetékeseket a honi oktatáspolitika átgondolására” – írta a Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskola.
  • Salgótarjánban egy 8. osztály 18 tanulójából 4-én hiányoztak.

Térképen a programok

Gyermekfelügyelet és programajánló oldalon kezdték összegyűjteni a szervezők, hova mehetnek a távol maradó gyerekek. Lesz a tervek szerint rendhagyó tudománynap, suli helyett a „K”, városligeti séta, önismereti tréning, a Milestone Intézetben zsíros kenyér, menzatea és diákklub-programok (előadás a kockás divat rövid történetéről egy órától), vagy például ingyen látogatható a Róth Miksa Emlékház, a teljes lista itt elérhető. Egyébként pont 29-re esik a Magyar Fürdőszövetség Szökjön ki egy fürdőbe akciója is.

Kormány: Ez a nap ugyanolyan, mint a többi

Sipos Imre, az Emmi köznevelésért felelős helyettes államtitkára az M1-nek azt mondta: február 29., hétfő ugyanolyan tanítási nap, mint az év más napja. Káros és megosztó, az iskolai élet nyugalmát megzavaró akció a hétfőre meghirdetett szülősztrájk az oktatási államtitkár szerint. Palkovics László szerint Nem leszek suliban felhívás nem szolgálja sem a gyerekek, sem a közoktatás átalakításának érdekét.

„Ne ragassz matricát a gyereked homlokára!” – írta az eseményre reagálva kollégánk véleménycikkében.

A kezdeményezésről a héten állást foglalt Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa. Arra figyelmeztetett, hogy jogsértő helyzetet idéz elő például, ha a faliújságon vagy az iskolában szokásos módon nyilvánosságra hozzák, hogy ki vesz részt és ki nem vesz részt a megmozduláson. Vagyis nem szabad listázni majd a résztvevőket. Az alaptörvény szerint a véleménynyilvánítás szabadsága megilleti a pedagógust, a szülőt és a gyermeket egyaránt, életkortól függetlenül.

Alig néhány napra volt szüksége a kormányzatnak, hogy a több tízezres Kossuth téri tanárdemonstráció után újabb hullámot indítson a közoktatás állapota elleni tiltakozásokban – írtuk a tiltakozások pillanatok alatt kibontakozó történetét összefoglaló cikkünkben.