Konzultál a kormány az állatvédőkkel

2016.03.01. 13:02 Módosítva: 2016.03.01. 13:05

Az Igazságügyi Minisztérium konzultációt kezdeményez az állatvédő szervezetekkel az állatkínzással kapcsolatos szabályozásról, jelentette be a minisztérium parlamenti államtitkára. Völner Pál szerint kiemelt cél, hogy az állatok megfelelő védelemben részesüljenek.

Mint mondta, a büntető törvénykönyv legutóbbi szigorítása megemelte az állatkínzás miatt kiszabható büntetési tételeket, alapesetben 2 év, minősített esetben 3 év letöltendő szabadságvesztés is kiszabható, ha valaki ilyen bűncselekményt követ el. Ugyanakkor a a tárca tanulmányozza a bírói, valamint az európai jogszabályalkotási gyakorlatot is. De mint mondta, össze kell vetni a szabályozást a jogrendszeren belüli rendelkezésekkel is, például az ember elleni bűncselekmények büntetési tételét nem haladhatja meg az állatkínzásért kiszabható.

Miután másfél hete több ezren tüntettek Budapesten az állatvédelmi törvény betartása, illetve szigorítása érdekében az MSZP törvényjavaslatot nyújtott be, de azt a parlament igazságügyi bizottságának fideszes és KDNP-s többsége elutasította. Várhatóan a konzultáció után a Fidesz saját törvényjavaslatot dolgoz ki az ügyben.