Sára, Márió
-12 °C
-1 °C

Sorakoznak Ádernél az MNB- és postatörvény elleni kérelmek

2016.03.02. 21:18

Az MSZP képviselője személyesen vitte Áder János köztársasági elnök hivatalába szerdán délelőtt azt a levelet, amelyben azt kérik, hogy akadályozza meg a jegybankról és a postáról szóló törvénymódosítások kihirdetését.

Az érkeztető bélyegzővel lepecsételt szocialista tiltakozáshoz később a Transparency International is csatlakozott, hangoztatva, hogy a Fidesz által átnyomott rendelkezések korlátozzák a közérdekű adatokhoz való hozzáférést, ezért felszólították a köztársasági elnököt, ne írja alá a törvényeket, és kezdeményezze az Alkotmánybíróságon a felülvizsgálatukat.

A szocialista Tóth Bertalan szerint az Alaptörvény „A közpénzek” című fejezetében rögzíti az átlátható gazdálkodás követelményét, és külön meghatározza, hogy közpénzekre, és a nemzeti vagyonra vonatkozó adatok közérdekű adatok.

Tóth Bertalan
Tóth Bertalan
Fotó: Bődey János

Ennek ellenére mindkét javaslat benyújtásakor kihagytak minden egyeztetési fordulót, és egyéni képviselői indítvánnyal próbálták meg az információszabadság szűkítését elérni. Ráadásul úgy, teszi hozzá az MSZP-s politikus, hogy a folyamatban lévő ügyekre is kiterjesztenék az új módosítás hatályát.

A Transparency International szerint a két törvény megnehezíti, hogy a polgárok, élve a jogaikkal, ellenőrizzék a hatalom működését és a közpénzek elköltését, emiatt ezek a törvények nem szolgálják a magyar polgárok javát és nincsen keresnivalójuk a magyar jogrendszerben.

A szervezet levele hozzátette, hogy a parlament a jegybank esetében különös figyelmet fordított az alapítványi vagyonra, amely, a törvény indokolása szerint, az alapító MNB-től történő elkülönülésre figyelemmel „elveszíti közvagyon jellegét”. Ez a rendelkezés egymagában 250 milliárd forint sorsát rejti el a polgárok vigyázó szeme elől, de a Magyar Posta esetében is 200 milliárd forint felhasználása válik titokká – tették hozzá.

A Magyar Nemzet korábban azt írta, információik szerint Áder János köztársasági elnök nem írja alá a kedden módosított jegybanktörvényt, amely lehetővé teszi, hogy a jövőben eltitkolják az MNB alapítványainak pénzügyeit.

Mint szerdán kiderült, a Fideszben sem tetszik mindenkinek a kíméletlenül átnyomott módosítás. Kövér László házelnök, bár a frakciófegyelemnek engedve megszavazta mindkettőt, egy interjúban jelezte, továbbra is az a véleménye, hogy az MNB által kezelt pénz a közpénz kategóriába tartozik.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.