Nem kap nyugdíjat a szabaduló sorozatgyilkos

2016.03.04. 06:51

Nem számíthat nyugdíjra Bene László, aki napokon belül szabadulhat a szegedi Csillag börtönből - írta a Blikk. Benét, aki rablógyilkosságok miatt 1994 óta ül börtönben, a napokban feltételesen szabadon engedte a bíróság.

Bene a társával – Donászi Aladárral, aki a magánzárkájában 15 éve öngyilkos lett – négy embert ölt meg: köztük 1991 nyarán a Skála pénzszállító autójának kísérőjét, majd pár hónappal később két vadászt, akik lőgyakorlaton kapták a két bűnözőt.

Benét életfogytiglanra ítélték, de most szabadulhat, ha a másodfokú bíróság is úgy dönt. A 65 éves férfi azonban nem számíthat nyugdíjra a Blikk szerint.

Bene a börtön első tíz évét magánzárkában töltötte. Utána csak 16 hónapot dolgozott: borítékokat ragasztgatott a cellájában. Ez a kevés munka sem számít azonban a nyugdíjfolyósításkor, így élete végéig dolgoznia kell, ha meg akar élni.

Most csak pár ezer forintja van, amit szabadulására kötelezően félre kellett tennie. A lap szerint bár élnek rokonai, Benét nem ők, hanem egy civil szervezet sgíti majd, hogy visszailleszkedjen a társadalomba.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport