Hasba rúgta az igazoltató rendőrt

2016.03.05. 15:17

Csütörtök este 11 után irányítottak két szolgálatban lévő rendőrt Csatkára, egy autós balesethez eljárni, írta a megyei ügyészség. Csakhogy amint megérkeztek, és az autó vezetőjével szemben intézkedni kezdett volna az egyik rendőr, a vezető kiszállt és egy elemlámpának is használható sokkolóval elég fenyegetően léphetett fel. 

Illetve azt nem tudjuk, hogy mennyire fenyegetően lépett fel, de a rendőr biztosan kiütötte a férfi kezéből a sokkolót. Erre az nekiesett a rendőrnek, elszakította a láthatósági mellényét, és bunyózni akart volna, de a leírás szerint a rendőrök földre vitték és megbilincselték. Annyi szépséghiba még akadt,  hogy közben a duhaj kedvű férfi utasa is kiszállt, és a társa segítségére siető rendőrt azért mellkason rúgta. 

Hivatalos személy elleni erőszak miatt mindkét férfit elkapták, és különösen gyorsan, két nap alatt már első fokon el is ítélték őket. Ismeretlen mértékű börtönbüntetést kaptak egyébként nem jogerősen.  

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport