Bertalan
14 °C
27 °C

Lemond a felvidéki magyar párt elnöke a rossz eredmény után

2016.03.07. 22:17

Benyújtotta lemondását Berényi József, a Magyar Közösség Pártja (MKP) vezetője a párt elnökségének, amit a testület el is fogadott, írja a Körkép.sk. Erre azután került sor, hogy az MKP a szombati szlovákiai választáson 4,1%-kal ismét csak nem jutott be a pozsonyi törvényhozásba.

A Körkép szerint Berényi a döntését azzal indokolta, hogy "így kívánja a politikai kultúra és tisztesség". Továbbra is aktívan részt kíván venni az MKP munkájában, de nem elnöki szinten.

Berényi később nyilatkozott az MTI-nek: azt mondta, hogy a parlamenti választások eredményeit kiértékelve a párt elnöksége megállapította, hogy a szombati voksoláson az MKP közel annyi szavazatot kapott, mint négy éve, ami bizonyítja, hogy továbbra is jelentős számú szavazót tudhatnak maguk mögött, és erre a párt építeni is fog a soron következő választásokon.

A Most-Híd nem lép koalícióra Ficóval

Közben Robert Ficót, a Smer elnökét bízta meg Andrej Kiska szlovák köztársasági elnök első körben az új szlovák kormány megalakításával. Hogy Fico kormányt tudjon alakítani, több pártot is be kellene vonnia a koalícióba, köztük a korábban Jan Slota által vezetett szélsőséges, nacionalista SNS-t. De így sem lenne meg a többség, ahhoz például a Most-Hídra is szüksége lenne.

Bugár Béla, az 5%-os küszöböt megugró Most-Híd vegyes szlovák-magyar párt elnöke viszont az SNS-szel való lehetséges együttműködésükről korábban azt mondta az MTI szerint, hogy ezt nagyon nehezen tudnák megmagyarázni választóiknak. Ugyanakkor mindent meg lehet magyarázni - tette hozzá Bugár.

Bugár később, pártja elnökségének ülését követően közölte: úgy döntöttek, hogy nem tárgyalnak Fico pártjával egy leendő közös kormányról. A Most-Híd vezetője az ujszo.com szerint arról is beszélt, hogy most, miután már lezajlottak a választások, az együttműködés lehetőségeiről "biztosan egyeztetnek majd a Magyar Közösség Pártjával".

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!