Lajos, Patrícia
16 °C
28 °C

Házhoz szállították a debreceni egyetemistáknak a füvet

2016.03.10. 08:47 Módosítva: 2016-03-10 08:47:28

Kábítószer-kereskedelem és más bűncselekmények miatt folytatott nyomozást G. Péter 35 éves debreceni férfi és hét társa ellen a rendőrség. 2014. augusztus 18-i elfogásáig éveken át foglalkozott Debrecenben marihuána kereskedelemmel, kezdetben egyedül, majd élettársát és szűk baráti körét is bevonta. Főleg a Debreceni Egyetem hallgatói részére adták el a drogot, gyakran házhoz is szállították a marihuánát - közölte a rendőrség.

A bűnszervezet hierarchikus rendszerben működött, tagjainak sem bejelentett munkahelyük, sem legális jövedelmük nem volt, csak a kábítószerből éltek. A nyomozók a teljes szervezetet felszámolták, hárman még most is előzetes letartóztatásban vannak. A beazonosított magyar és külföldi kábítószer-fogyasztókatat is gyanúsítottként hallgatták ki, beismerő vallomásukkal együtt vállalták a helyi drogambulancián kábítószer-használatot kezelő ellátáson való részvételt.

A bűnszervezet otthonaiban tartott házkutatásokon a nyomozók a kábítószeren kívül lőfegyvereket, lőszereket, robbanóanyagot, robbantószert, különböző vegyi anyagokat, vegyszereket, valamint nagy értékű nemesfém tárgyakat találtak és foglaltak le. Egyik tagjuk debreceni lakóhelyén különböző fejlődési stádiumban lévő cannabis növényeket és termesztésükhöz, gondozásához szükséges tárgyakat és növényvédő szerek is lefoglaltak a rendőrök.